2008. július 19., szombat

Kung Fu Panda

Szerintem nem én vagyok az egyetlen olyan filmrajongó, akinek az utóbbi néhány évben kissé csömöre lett a rajzfilmektől. Szeretem én az animációs filmeket, szeretem a vicces kis állatokról szóló tanulságos történeteket, de mostanában tényleg kicsit túl sok volt belőlük. Egyre kevesebbnek éreztem az eredeti ötletet, egyre inkább egy kaptafára készültek, egymást másolták vagy a másik sikerét akarták meglovagolni. És egyre inkább a felnőttpoénok domináltak, amivel én még mindig nehezen barátkozom meg. Persze én is hülyére röhögtem magam a Shreken, és ámuldozom a Pixar szinte összes csodaszép, csodavicces, okos, szellemes filmjén, de azért hiányolom az igazán gyerekeknek szóló rajzfilmeket.


A Kung Fu Panda történetét tekintve abszolút a gyerekeket célozza meg, a tálalás, a kivitelezés és a poénok többsége inkább a felnőtteket. Kínában, a kung fu hazájában játszódik, főhőse egy nagyon dagi, nagyon lusta panda, akinek az álma mi más is lehetne, mint hogy legendás kung fu harcos legyen belőle… Természetesen vicces véletlenek sorozatának köszönhetően a legendás mesterek nem a létező legtehetségesebb öt harcos valamelyikét, hanem pandánkat választják ki sárkányharcosnak, akinek az a feladata, hogy legyőzze a legnagyobb, legfélelmetesebb hóleopárd harcost. Megkezdődik a kiképzés, aminek során kiderül, hogy mindenkiben ott rejtőzik egy vérszomjas fenevad, aki akár a plafonra is fel tud ugrani, csak meg kell találni a megfelelő motivációt. Aztán bekövetkezik a mindent eldöntő összecsapás Tai Lunggal, aminek a végét nem árulom el, bár, mivel rajzfilmről van szó, annyit azért elmondhatok, hogy senki ne várjon csavaros befejezést…:-)

A legnagyobb pozitívuma ennek a filmnek, hogy rajzfilmhez képest iszonyatosan jó akciójelenetek vannak benne. Tai Lung szökése a börtönből komolyan odaszegezi a székbe még az akcióőrült apukákat is, akik elviszik a csemetéjüket helyes kövér pandát nézni. A legnagyobb filmes poén pedig, hogy a kiképzés és Shi Fu mester figurája egy az egyben Pai Mei-t és a Menyasszony Kill Bill-beli kiképzését idézi, még engem is levett a lábamról.

Ha nagyon gonosz akarnék lenni, azt mondanám, hogy a film a McDonald's-on elhízott amerikai gyerekek egónövelőjének készült, de most őszintén, ki ne nézné szívesen, hogy egy buta, lusta, dagadt, levesesbódéban gürcölő, igazi lúzer panda megmutatja a menő harcosoknak, hogy bárki lehet győztes?

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...