2009. november 4., szerda

George R. R. Martin: Trónok harca

Fantasy-t én Tolkien miatt kezdtem el olvasni – mint szerintem nem egy kortársam - s a „fertőzés” mikéntje hosszú ideig meghatározta, hogy mit találtam kiemelkedőnek ebből az igen gazdag műfajból. Persze idővel módosult a kép, de mindmáig többre becsülöm a nagyívű (akár sorozati) fantasy-epikát, az egy-egy komplex világ „történelmében” hosszasan lakozó, sokszereplős történet-folyamokat, mint az inkább Howard, Moorcock, vagy akár Salvatore fémjelezte, egy-egy hős köré felépülő hős- avagy félistenmitológiákat. Még akkor is, ha nagyon nehéz megtartani a színvonalat a történelemszerű sorozatoknál (lásd pl. Robert Jordan Az idő kereke sorozatát), mert ha sikerül, és a világ is kellően komplex, nem az okoz gondot, hogyan „lakjak benne”, hanem leggyakrabban az, hogyan „költözzek ki” belőle, ha elfogy a fantázia-krónika. Azt hiszem, George R. R. Martin A tűz és jég dala ciklusa sem enged el majd könnyen.

Pedig alaposan kilóg az alapanyag „ló-lába” a Trónok harca regényszövete alól, annyira, hogy akár zavarhatna is. Nem csak a kitalált tájak könnyű párhuzamosítása okán. Westeros alig több, mint szimpla Britannia-klón, s a környezete is csak annyiban új, hogy a szomszédos kontinens széléig ér a Khal-ok, mondjuk úgy: a tatár-klónok által eluralt kelet. Mintha egy könnyed szike-mozdulattal kimetszette volna az alkotó magát Európát – csak hogy még vegytisztábban játszhasson el a történet és történelmünk párhuzamaival. Hiszen Westeros a maga „Rózsák háborúja” időszakát éli, Yorkok és Lancasterek helyett Starkokkal és Lannisterekkel. Shakespeare ebből a vérgőzösen remek „alapanyagból” formálta meg a Henrik-drámákat, és a III. Richard-ot, nem akármilyen nyomokon jár tehát az írói szándék.

És – végülis – méltó a veretes alapanyaghoz. Maga a földrajzi keret, Westeros is hamar túlnövi az egyszerű parafrázis-jelleget. A táj törvényei nem a mi világunk törvényei, és minden fantázia-elem a rémfarkasoktól a sárkányokig, az évszakok szabálytalan változása, a „mások” és a „gyermekek” hitelesen ágyazódnak a történetbe. Megvalósul az, amit Tolkiennél a legjobban szerettem: az elmesélt történetet legendák, mítoszok „tág levegője” veszi körül. Így, ebben a keretben azután már könnyű Shakespeare-i mélységekig hatolva szereplőket „alkotni”. Mert hihetetlen aprólékosan kidolgozott, sokfőszereplős mese ez, szinte sajnálom, hogy végülis egy polgárháborúról lévén szó, a szerző kénytelen lesz „kiirtani” hősei javát a további kötetek során.

Alapanyagot írtam, írhattam volna történet-vázat is. Szereplőről szereplőre a mintaadó történet, Anglia talán legvéresebb középkori belviszálya – avagy a belőle alkotott Shakespeare-i történetfüzér - nem feleltethető meg, nem fantasy keretbe illesztett szolgai másolat készül, annál Martin jobb író. A hatalmi harc főbb szereplőinek jelleme hasonló, de ezek itt mégis független valóságú, hús-vér alakok. Szinte mindegyiknek saját „története” van, a könnyed kézzel skiccelt, kétdimenziós, lemészárolható áldozatok helyett az író nem kevés munkával „felépíti” nekünk szereplőit. Hiszen egy ilyen belviszály jellegéhez tartozik, hogy bárkiből lehet „főszereplő”. A családja által lenézett törpétől a fattyúig bárkinek esélye van akár hullásra-halálra, akár a Vastrónra. Martin nem spórolja el azt az aprólékos munkát, ami ehhez a sokszereplős „hatalmi tánc”-hoz elengedhetetlen. Nem spórol magával – és ez az egyik legnagyobb írói erény a szememben.

Persze nagyon kíváncsi vagyok, tudja-e tartani a színvonalat, a soron következő kötetekben is. Alig várom, hogy mesélhessek nektek róla…


Kiadó: Alexandra

Korábbi kommentek:

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...