Eddig kétszer próbálkoztam Peter S. Beagle műveivel, de sem Az utolsó egyszarvú, sem a Tükörbirodalmak
novellái nem fogtak meg olyan nagyon (az utóbbi egyébként jobban
tetszett). Ennek ellenére birizgálja a fantáziámat, hiszen lépten-nyomon
azt hallom-olvasom, barátoktól, bloggerektől, íróktól, hogy a
modernkori fantasy egyik legnagyobb alakja, és mennyire jó, és
kihagyhatatlan. Elvetemült Beagle-rajongó barátnőm nyomta a kezembe A
karakoszki varázslót, hogy ha a Tükörbirodalmak már majdnem, akkor ez aztán biztos tetszeni fog.
Hááát…
Azt kell mondjam, tetszett. Még mindig nem mondanám magam rajongónak,
és nem érzek fenenagy késztetést, hogy rávessem magam az író összes
többi könyvére (bár most már, ennyi novella után tényleg kíváncsi vagyok
a regényeire), de tetszett. Van valami furcsa Beagle világában, ami
nekem szokatlan, az általam eddig olvasott fantasy-világoktól nagyon
eltér. Valahogy úgy teremt egy sajátos, egységes fantasy-világot, hogy
alig vagy éppen semennyire sem írja le azt. Nincs neve a helyeknek,
tájaknak, nincsenek térképek, nincsenek fogódzók, csak az a néhány
szereplő van, aki mesél egy történetet, és mintha a történet előtt és
után nem lenne semmi. És mégis összeáll egy koherens világ, amiben
minden történet minden szereplője otthon van, és különösebb összekötő
kapcsok nélkül is elválaszthatatlanul összetartoznak.
És
hogy milyen számomra ez a Beagle-féle sajátos fantasy-világ? Valahogy
olyan földhözragadt, mondhatnám, hogy egyszerű, de ez mind túl
félreérthetően hangzik. Kicsit olyan érzésem volt, mintha középkori
parasztok történeteit olvasnám, némi mágiával körítve itt-ott. Semmi
emelkedettség, nincsenek bonyolult varázsigék, pálcasuhogtatások, sem
nemeslelkű hősök és világmegmentés, csak egyszerű emberek egyszerű
történetei, a hétköznapok megpróbáltatásai vérrel, mocsokkal, földre
puffanó súlyos terhekkel, véget nem érő rögös utakkal.
Mindezen
egyszerűség közepette viszont minden szereplőnek sajátja valamiféle
különlegesség, megfoghatatlanság. Ugyan egyszerűek, nem is különösebben
okosak, olykor csúnyák, mégis tehetségesek mágiában, zenélésben,
színjátszásban, ki miben. Mintha a zord felszín alatt mélyen eltemetve
feltáratlan kincsek rejtőznének. A történeteket pedig közben áthatja egy
sajátos humor, ami nekem nagyon tetszett. Beagle itt-ott iszonyú
cinikus, és ha valamit, hát ezt szeretem. Épp ezért kedvencem a kötetből
A zsiril csepűrágóinak tragikus története, amely felér egy Shakespeare-i királydráma Monty Python-féle feldolgozásával. És már a címe is tragikomikus…
Most
is csak azt tudom mondani, hogy egész biztos olvasni fogok még Beagle-t
mert egyre jobban tetszik, de azért még hiányzik az igazi áttörés.
Talán a regényei tényleg meggyőznek, kíváncsian várom.
Kiadó: Delta Vision
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése