2010. június 8., kedd

Orhan Pamuk: Az új élet

„Egy napon elolvastam egy könyvet, és ettől az egész életem megváltozott. …láttam a másik életre nyíló ajtó küszöbénél kiszivárgó fényt; láttam mindent, amit már ismertem, és mindent, amit még nem… Mindaz, amit addig tanultam, minden, amiben addig hittem, megszűnt érték lenni… de azért csak folytattam az olvasást, mert minél inkább előrehaladtam a könyvben, annál jobban megértettem, hogy olyan útra tévedtem, ahonnan nem lehet visszafordulni.”

Így kezdődik a huszonéves egyetemista, Oszman évekig tartó utazása, keresése, mely átvezet fél Törökországon, át hiteken, ideológiákon, szerelmeken, olykor úgy érezzük, keresztül az időn. Egy könyvvel. A titokzatos könyvről nem tudni, ki írta, az olvasó azt sem tudja, mi áll benne, de mindenkinek, aki elolvassa, megváltoztatja az életét. Egész addigi gondolkodásuk átalakul és elindulnak megkeresni valamit… Hogy mit, az örök rejtély marad. Az utat az új élet felé, az élet értelmét, egyfajta megvilágosodást, vagy egyszerűen a szerelmet? Oszman életében a könyv elválaszthatatlanul összeforr a szerelemmel, Dzsánánnal, aki kezébe adta azt, és aki, miként a könyv, rabul ejtette. A lány elvesztett szerelmét, Mehmetet keresi, Oszman a lányt követi és együtt keresnek egy magasabb célt, egy emberibb létezést.

Útra kelnek át Törökországon, buszról buszra szállva, átélnek baleseteket, látnak számos halált és megélnek „halálközeli élményeket”, identitást váltanak, városról városra keresik Mehmetet, mígnem eljutnak a fiú apjához, és ott találnak valami egészen mást. A titokzatos könyv kaput nyit egy új, élhetőbb, szebb, tisztább, emberibb világra, egy világra, amely nem csak embertelen rohanásból, kiüresedésből, kötöttségekből, kötelességekből áll. Ezzel a világgal veszi fel a harcot Mehmet apja, a tradíciók elvakult híve, és földalatti mozgalma. Üldözik a könyv olvasóit, követőit, orgyilkosságoktól sem riadva vissza, mígnem eljutnak az íróhoz. Mert eljutnak, efelől csepp kétségünk sem lehet, mint ahogy Oszmannak sincs. Mert ami jó, haladó, változást szorgalmazó, azt mindig üldözik, és mindig megtalálják. Ám a könyv szellemiségét, az elültetett gondolatokat kiirtani nem tudják, mindig lesz, aki emlékezzen rájuk, aki továbbadja őket.

Pamuk könyve utazásra hív nem csak keresztül Törökországon, Oszman nyomában, hanem a saját tudatunk mélyére is. Előhív emlékeket könyvekről, tudatformáló könyvekről, gondolatokat olvasásról, szabadságról, tradíciók és változások viszonyáról, ideológiákról. Nem könnyű olvasmány, a cselekmény eltörpül (sokszor úgy érezzük, nincs is…) a folyamatos filozofálás mellett, helyet kap itt a mágikus realizmus és a posztmodern éppúgy, mint az egzisztencializmus, de érdemes végigolvasni, mert gyönyörű. És mert még ma sem lehet eleget írni a gondolkodás, a szellem felszabadító erejéről, arról, hogy létezhet egy másféle élet, egy másféle gondolkodásmód végletesen elanyagiasodott és szellemileg elsatnyult világunk mellett, és hogy ezt csak úgy érhetjük el, ha megteremtjük magunknak, magunkban. Mert a világot megváltoztatni nem tudjuk, de magunkat megváltoztathatjuk.

Apró szépséghiba a fent leírtak mellett, hogy a könyv hemzseg a politikai áthallásoktól, ami nem csoda, hisz török író, méghozzá politikailag üldözött török író műve, de meglennénk nélkülük. Persze Pamuk elég intelligens ahhoz, hogy a könyvben megjelenő tradicionalizmust  is elgondolkodtatóan írja le, kérdésfeltevései, hogy mi az érték a mai világban, és mik azok a hagyományos értékek, amiket a megújulás mellett is meg kell őrizni, amikhez vissza kell térni, aktuálisabbak, mint valaha, és nem csak Törökországban, hanem a „nyugati” társadalmakban is.

Engem nagyon megfogott a könyv, nagyon szép, nagyon lírai, és nagyon elgondolkodtató alkotás. Érdemes elolvasni és aztán szép lassan emészteni magunkban, de aki izgalmas cselekményt, eleje-közepe-vége történetet keres, és fenntartásai vannak a végenincs és látszólag sehova sem vezető filozofálással kapcsolatban, annak nem ajánlom. Mindenki másnak viszont igen.


Kiadó: Ulpius
Fordította: Takács M. József

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...