Patrick Süskind: Sommer úr története

Van egy különös varázsa annak, ha olyan könyv kerül a kezünkbe, ami a maga elbeszélésnyi terjedelmével, könnyed hangvételével, látszólag sehonnan sehova vezető történetével, gyerekkönyveket idéző illusztrációival olyan mély mondanivalót és gondolatvilágot hordoz, ami mellett elbújhat némelyik „nagyregény” is. Néhánytíz oldalon megragadni valamit az élet tragikumából, valami teljeset és szépet, olyat ami önmagában működik, és megérint, van akkora írói bravúr, mint sokszáz oldalon cselekményt szőni. Süskind könyve is ilyen, rövid, látszólag könnyed, látszólag súlytalan ifjúsági könyv, valójában viszont egy hol tragikus, hol felemelő történet a felnőtté válásról.

Hőse egy kisiskolás fiú, aki a domboldalról leszaladva „repülés”, a fára mászás, a táj szépségeinek felfedezése és az első szerelem bűvöletében él. Gondtalan, szépségekkel és kalandokkal teli gyerekkor képei tárulnak elénk. A fiú neve, a szülei, a faluja, a világot meghatározó részletek hangsúlytalanok, a kisfiú világa a kisfiú szemén keresztül, a számára fontos dolgokon át bomlik ki. Ebben a világban a kedvenc fenyő, melynek tetejéről tovább lehet csodálni a lemenő napot, mint a földről, vagy a dombról lefutás közben elérhető gyorsulás összehasonlíthatatlanul fontosabb, mint a szülők, az iskola, a valóság. Az álmodozó gyerekkor képei ezek, és ezekbe gyalogol bele kíméletlen rohanásával Sommer úr.

Sommer úr, a különc, akit senki sem ismer és látszólag senki sem veszi észre, egész nap csak rohan, nem tudni hová, nem tudni mi dolga a világban, csak rója magányos útját, űzött vadként fel-le járkálva a történetben. Céltalan rohanása éles ellentétben áll a gyermek kalandos, fantáziadús világával ahol minden fűszálnak, minden rovarnak, minden kőnek jelentősége van és megállásra késztet. Sommer urat már semmi sem készteti megállásra, csak űzi, hajtja valami keresztül az életen.

Sommer úrral a felnőttek világának rohanása, monotonitása, kegyetlensége tör be a gyermeki idillbe, és vetíti előre a gondtalan kisfiú szembesülését az első válságokkal. Melyek meg is érkeznek, előbb egy szívét összetörő kislány, lésőbb egy toporzékoló zongoratanárnő személyében. „Az első pofon a legnagyobb” szól a szállóige, s mennyire kedvesen morbid, kacagtató, ám valóságos élményeket idéző ahogy a fiú az első megaláztatás után, miután egész világa összeomlani látszik, felmászik a legmagasabb fa tetejére, hogy méltósággal búcsút vegyen életétől. Könnyesre kacagjuk magunkat a képeken, ahogy elképzeli saját temetését, s közben összeszorul a szívünk, részben, mert saját gyermekkori emlékeket idéz, részben, mert siratjuk azt az ártatlan gyermeki énünket, akinek még egy ilyen kis tragédia tűnt a legnagyobbnak, a feldolgozhatatlannak.

Ahogy a fiúcska felnő, és megtanulja elfogadni a csalódásokat, nehézségeket, megaláztatásokat,  Sommer úr árnyékként járkál át meg át a történeten, hogy aztán úgy vegyen búcsút tőlünk és örökös rohanásától, ahogy köztünk járt: magányosan, észrevétlenül. Az ő eltűnésével válik az álmodozó kisgyerek felnőtté, s csak remélhetjük hogy olyan felnőtté, aki még képes tágra nyílt szemmel csodálkozni a táj szépségeire, és fára mászik majd a fiával, s nem rohanó, céltalan, űzött felnőtté, amilyen Sommer úr volt.

Süskind könyve azt az illékony, megfoghatatlan, pontosan meg nem határozható pillanatot, életszakaszt idézi fel, amikor a gyermeki ártatlanságot felváltja a mindentudás álarca, amikor a gyerek először szembesül az élet kiábrándító oldalával, a rohanással, a magánnyal, az elmúlással. Felnőttként legyintünk, mert olyan kis súlytalan problémának tűnik általában, egy kötelező állomásnak a gyerek életében, tudjuk, hogy egyszer úgyis megtapasztalja a saját bőrén, milyen a világ, ám ha jól belegondolunk, valójában nem az a legnagyobb tragédia, amikor a gyermek elveszti az ártatlanságát, a világra való rácsodálkozás képességét?

Valahogy így vagyunk ezzel a könyvvel is: olyan kicsinek, könnyűnek, jelentéktelennek tűnik, valójában azonban nagyon is súlyos, fontos és szép könyv.

Kiadó: Partvonal

Fordította: Tandori Dezső

Korábbi kommentek: