Hogy
is van ez a Mary Westmacott álnévvel? Persze hallottam már, tudtam,
hogy kit rejt, de hogy milyen könyveket írt Agatha Christie ezen az
álnéven, és miért is olyan érdekesek ezek, arról fogalmam sem volt.
Idén, Agatha Christie születésének 120. évfordulójára a Partvonal Kiadó
újra megjelentette a magyarul egyébként már többször kiadott hat Mary
Westmacott-regényt, így került hozzám is a széria egyik leghíresebb
darabja, a Távol telt tőled tavaszom.
A
rövid regény egy középkorú angol társasági hölgy néhány napját írja le,
amikor Bagdadban élő és rejtélyes betegségben szenvedő lányától
hazafelé tartva, egy hirtelen esőzésnek köszönhetően vonatára várva
néhány napra a sivatagban ragad egy fogadóban. Ez a néhány nap igazi
pokol lesz Joan Scudamor számára. A sivatag közepén - egyetlen társasága
a hindu fogadós, a magával hozott könyveket már kiolvasta, a
levélpapírja pedig elfogyott - Joan egyedül marad a gondolataival.
Ma
már elképzelni sem tudjuk, milyen lehet ez, hisz van internet,
mobiltelefon, wifi, elég valószínűtlen, hogy három napra ottragadjunk
egy világvégi helyen és szó szerint ne legyen mit csinálnunk, és
semmilyen kapcsolatot ne tudjunk létesíteni a külvilággal.
Joan
Scudamor is azt hiszi, mint a legtöbben gondolnának ilyenkor, hogy jót
tesz neki ez a néhány nap, elmélkedhet, nem zavarják a hétköznapi kis
apróságok, amikkel egy háztartást vezető és gyerekeket nevelő
középosztálybeli nőnek foglakoznia kell, aztán, ahogy magára marad a
sivatagban, mint a kövek közül váratlanul előbukkanó gyíkocskák, úgy
törnek elő zavarba ejtő emlékei. Szép lassan körvonalazódik Joan
családja, környezete, és az életét végigkísérő hazugságok sorozata. Egy
férj, aki nem űzhette azt a hivatást, amit szeretett volna, mert
felesége meggyőzte, hogy a családja és a gyerekei számára előnyösebb, ha
ügyvédi pályára lép, három gyerek, akik ki nem állhatják basáskodó
anyjukat, szomszédok, akik a háta mögött kinevetik. A saját emlékei és
rég eltemetett félelmei leleplezik azt a Joan Scudamort, aki egész
életében mindig csak „mások érdekeit tartva szem előtt” irányított
mindenkit, aki mindig mindent jobban tudott, aki eltemetett magában
minden jóérzést, szenvedélyt, spontaneitást, és még ötvenévesen is a
lányiskola tökéletes növendékeként viselkedik. Mindent úgy intézett,
ahogy társadalmilag helyes, ahogy elvárható, ahogy azt a saját jólfésült
köreikben szokás, és közben nem vette észre, hogy körülötte mindenki
boldogtalan.
Ahogy
a saját képmutatása és élethazugságai lelepleződnek, a feszültség egyre
nő. Mint egy kuktában, úgy forrnak a lefojtott érzelmek, és minden
afelé halad, hogy egyszer kirobbannak. Mesteri ahogy Christie fokozza a
feszültséget és nem kevésbé mesteri a befejezés sem, amely még előzetes
várakozásainkat is felülmúlja.
Krimikirálynő
ide vagy oda, nekem ez a „finom rajzolatú lélektani regény” jobban
tetszett, mint az eddig olvasott Christie-művek. Christie nem romantikus
regényt írt, nem fejlődéstörténetet, hanem egy nagyon ironikus és
mélyen igaz lélekboncolgatást, és leginkább arról tett tanúbizonyságot,
ami a krimijeiben is nyilvánvaló: hogy nagyon jól ismerte az embereket.
Ahogy nagyon jól ismerhette a képmutatásban gazdag, két világháború
közti angol társasági életet is.
Kiadó: Partvonal
Fordította: Görög Lívia
Korábbi kommentek:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése