2011. január 31., hétfő

Svetlana Chmakova: Esti tagozat 1.

Svetlana Chmakova neve nem ismeretlen a magyar manga-olvasók számára, megjelent már egy háromkötetes sorozata, a Dramacon, és immár a legújabb, egyelőre a negyedik részénél tartó sorozata, a Weirn-könyvek első kötetét is a kezünkbe vehettük. Az Esti tagozat egy átlagos iskolában játszódik, ám cseppet sem átlagos szereplőkkel. Ha azt hittük, hogy az utolsó óra után a  gimi bezárja kapuit, és másnap reggelig  maximum a takarító néni csoszogása hallatszik a  falak közt, hát tévedtünk: mikor a nappali diákok hazamennek, akkor kezdődik az esti tagozat.

Ugyan nem túl eredeti, ám nagyon jól működő fantasy-alapanyag az iskolás démonok, vámpírok, boszorkányok ötlete. Hiszen jól tudjuk, a természetfeletti lényeknek is tanulniuk kell valahol, ám nem mindenkinek juthat elzárt varázslósuli, van, akinek be kell érnie a félidőben bérelt iskolákkal. Este hatkor a nappali őrző átadja helyét az éjszakainak, a tantermeket megtöltik a vámpírtanárok, démondiákok, boszorkanövendékek.

Közéjük tartozik a főszereplő Alex, aki itt még kevés szerephez jut, ám gyanítható, hogy a későbbi részekben körülötte bonyolódnak majd az események, és nővére, az éjszakai őrzőként dolgozó Sarah. Alex rejtélyes okból otthon tanul, néhány kivételes alkalomtól eltekintve ki sem teszi a lábát a házból, örökké sütire éhes asztrálszelleme segítségével végzi a nővére által hazahozott leckét. Sarah a szórakozott, ám húgáról gondoskodó őrző, szeretné jól végezni munkáját, ám kétbalkezessége sokszor nehéz helyzetbe hozza.

Megismerjük a vadászok csapatát, akik az éjszakában üldözik a vámpírokat és a szaggatókat, s persze találkozunk nyálas és kevésbé nyálas vámpírokkal is. És van néhány szereplő, akikről nem derül ki, kik vagy mik, csak afféle rejtélyes fátyolba burkolt szellemként itt-ott megjelennek, és baljós hangulatot árasztanak magukból. Egy összecsapásban valami titokzatos erő leterít pár vadászt, Sarah, az őrző eltűnik, húga, a meggondolatlan éjszakai csavargásával valamit elindító Alex pedig kénytelen beiratkozni az iskolába, ha ki akarja deríteni, mi történt a nővérével…

Nagyon érezni, hogy egy hosszabb sorozat bevezető darabja ez a kötet, a szereplők mindegyike csak felskiccelt vázlat még, a történet pedig olyannyira összefüggéstelen, hogy a végén csak nézünk, hogy mi is ez az egész, és kik voltak ezek a csuklyás alakok, és hova tűnt Sarah – tipikus sorozatkezdet. Annak viszont ígéretes. Tetszik, hogy sokszereplős, nem csak két-három alak van, és az már most látszik, hogy a történet is több szálon fog futni. A rajzok Chmakova sajátos stílusában készültek, akinek a Dramacon tetszett, ezt is szeretni fogja – mindenképpen a fantáziadús mangarajzolók közé tartozik, nincs két egyforma alak, jól megkülönböztethetők a szereplők, az akciók szépen rajzoltak és elég kreatívan bánik a panelelrendezéssel is. Amiről viszont leszokhatna, az az idióta kis humoros érzelemkifejező alakok (chibik) használata – de persze úgyse fog, műfaji követelmény a mangában, csak épp én nem tudom megszokni.

Jó kis sorozatkezdet ez, a történet ígéretes, a szereplők érdekesek, és mivel a felét nem igazán lehet érteni, biztos elolvasom a folytatást, hogy megtudjam, mi is történt… Ami viszont imádnivaló, az a (természetesen) rajzolt utószó. Jó humora lehet a hölgynek.


Kiadó: Athenaeum
Fordította: Pap Zoltán, Sárközy Bence
 

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...