2011. március 6., vasárnap

Láss csodát! - AEGON-matiné a Szépművészetiben

Mindig nagy érdeklődéssel – és egyre nagyobb elvárásokkal - megyünk az AEGON Művészeti Díjhoz kapcsolódó rendezvényekre a Szépművészetibe, talán mert az eddigi tapasztalatok alapján az egyik legizgalmasabb próbálkozás a különböző művészeti ágak egymásra hatásának érzékeltetésére. A rendezvényeknek otthont adó múzeum látnivalóival illusztrált, személyes és ezáltal személyhez szóló, zenés hozzáfűzésekkel tarkított pódiumbeszélgetések ösvényéről most egy sok szempontból nehezebb útra tért a rendezvénysorozat. A legkritikusabb közönséghez, a gyerekekhez szeretne szólni.

Február 19-én volt az első ilyen családi matiné, Láss csodát címmel, ahol Bíró Kriszta színésznő két zenész, Bujtor Balázs és Fekete-Kovács Kornél segítségével a farsang jegyében válogatott képeket a múzeum kínálatából, és játékos formában, zenei improvizációk segítségével mutatta be azokat a gyerekeknek, s a rendezvény zárásaképp a kicsik és nagyok farsangi álarcokat készíthettek maguknak.

Kemény a gyerekközönség, főleg ha a program határozott célja bekapcsolni őket a történésekbe; én tudom, anno pár évet gyermekkönyvtárban töltve alkalmam volt többször megtapasztalni az azonnali, kérlelhetetlen kritikát – az elkalandozó figyelmet. A gyerekeket sokkal gyakrabban kell szóhoz juttatni, öt egyszerű mondatonként be kell vonni őket a kérdés-felelekbe, nagyon kell vigyázni a magyarázat mélységére, bizony kerülni kell a többszörösen összetett mondatokat és ügyelni a „rávezetés” célközpontúságára; főleg, ha az aktivizálandó gyerekközönség ilyen sok korosztályt képvisel egyszerre.

És leginkább be kell menni közéjük a mikrofonnal. Már az egy hatalmas varázslat a gyerekeknek, ha a moderátor-műsorvezetők közöttük járkálnak egy ilyen csodaeszközzel a kezükben, és ők is belebeszélhetnek, ez a komolyan-vétel gesztusa, a felnőtt-játékba vonásé. Nem szerencsés, ha maga a felnőtt ismétli utánuk a csak általa hallott mondandót a mikrofonba. És türelmesebben ki kell várni a gyerekek hozzászólásait, azok tartalmi kapcsolhatóságával játszva közelíteni a feltett kérdésre várt válasz felé. Akkor is, ha óhatatlanul ki is kell mondani a végén a megoldást, ha nem hangzik el, de ezzel türelmesen ki kell várni a tanácstalanságnak azt a szintjét, amikor már egyik gyerek se kapaszkodik, mikor már nincsen ötletük.

Mert az ötletek szintjén a műsor maradéktalanul a helyén volt, és bizony kevés hiányzott a megvalósításából, hogy mindenkinek olyan átütő élményt jelentsen, mint anno a felnőtt közönségnek egy-egy pódiumbeszélgetés. Amikor sikerült bevonni a srácokat, egy-egy kép beállításainak „újraalkotásakor” például, megpezsdült a terem – bájos momentum volt, tán kortünet, hogy a gyerekek közül sokkal többen akartak rendezők lenni, mint szereplők – de legalább ennyiszer nem értették a gyerekek, pontosan mit is várnak tőlük a felnőttek. Nem mellesleg jobb, ha a gyerek a saját szája íze szerint belealakíthat a programba. Nem egy előre eltervezett elemet kell kiejteni akár a moderátoroknak a lehetőségért, hogy a gyerek annyira a magáénak érezze a dolgot, hogy ne is figyeljen már arra, mit várnak el tőle – hogy a szó legteljesebb értelmében legyen felszabadult.

Első alkalom volt, mondhatni kóstoló. Az ötlet van annyira jó, van benne annyi potenciál, hogy ha szülő lennék, mindenképp adnék a matinénak még egy esélyt – a következő alkalommal, március 19-én a „ritmus” lesz a téma, (a zene, a kép, a vers, az élet ritmusa) Szabó T. Anna költő, M. Tóth Géza animációs rendező, Herczku Ágnes énekes és Lukács Miklós zenész közreműködésével.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...