2013. szeptember 7., szombat

Volt egyszer egy könyves közösségi oldal…


Mottónk mára:
- Zoli, nem baj, ha csúnyán beszélek a blogon?
- Hmmm…inkább ne beszélj csúnyán a blogon.
- Ööö… akkor a kommunikációképtelen álszent balfaszt húzzam ki? 

A tegnapi napom nagyjából-egészében arról szólt (persze a munkám végzése mellett) hogy nyomogattam a facebook- és molyfrissítéseket, miközben már-már tűkön ülve vártam, hogy kapjak egy levelet egy közösségi oldaltól, melyben arról értesítenek, hogy kitiltottak. Hogy hogyan jutottunk el odáig, hogy egy valamennyire épelméjű, józan, felnőtt, minimális gondolkodásra azért képes egyén azt várja, hogy kitiltsák egy közösségből? Elmesélem…

Volt egyszer egy könyves közösségi oldal, ahova jó volt tartozni. Ami más volt, mint a többi közösségi oldal – eleinte nagyon, aztán (sajnos) egyre kevésbé. Nem voltam ott az alapításkor, nem regisztráltam azonnal, amint megjelent, eltelt egy-két év, mire rászántam magam – pedig akkor már egy ideje a látókörömben volt. Hogy miért halogattam? Eredendően vannak ellenérzéseim a közösségi szájtokkal szemben (legyen az Facebook, iWiW, moly, twitter), mert nem vagyok híve a netes kommunikáció elharapódzásának. Hogy miért regeltem mégis? Mert Lobo azt mondta :) Na jó, nyilván nem, volt már előtte sok impulzus, de ő mondta – azt hiszem, a bloggerinterjújában még a freeblog könyves aloldalon – hogy egy terjeszkedni vágyó bloggernek az jó terep, már-már kikerülhetetlen.

Eleinte szerettem, lelkesedtem, használtam erre, használtam arra – könyveket töltöttem fel, bejelölgettem a magánkönyvtáram darabjait, polcokat gyártottam, várólistát szaporítottam, listákat vezettem, és persze ismerkedtem, karcoltam, eszmecserét folytattam és néha kulturált keretek közt vitáztam. Mert az egésznek ez volt a lényege (akkor): hogy olvasni szerető emberek az olvasmányaik kapcsán kicserélhessék a gondolataikat, minden mást kizárva beszélgessenek könyvekről, vitázzanak, győzzék meg egymást, szélesítsék a látókörüket, élvezzék, hogy egy halom másik könyvmollyal vannak összezárva (ami sokaknak sajnos a privát életben nem adatik meg). Hiánypótló volt, szerettük. És valóban jól jött a blog reklámozására, terjesztésére – mert hát olvasni szerető molyok tömkelegét lehetett elérni egy-egy bejegyzéssel.

Aztán, ahogy az a kicsiből naggyá váló intézményeknél lenni szokott, ez is megváltozott jó néhány ponton – ami egy határig természetes. Amikor a kis garázscégből piacvezető vállalkozás lesz, akkor az „egy asztalnál sörözünk késő estig a főnökkel és megünneplünk minden újabb milliót” után jön az öltönyös vezérigazgató, a részvényesek, a parancslánc meg az elszemélytelenedés. Tudom, átéltem. De nem muszáj teljesen elembertelenedni.

Ahogy a moly nőtt-nőtt, óhatatlanul felhígult az addig valóban elkötelezett könyvmolyokból álló közösség: sokan hozták a barátaikat-barátnőiket, mert ez a hely poén, és megjelentek az életükben egy könyvet olvasó, azért viszont visítozva rajongó tinik. Ezt még az ember tolerálja, nyilván – a cuki rózsaszín masnis kiscicás karcokat lehet szűrni, ha akarom, embereket is, könyveket is, tudom magam függetleníteni a tartalom egy részétől. Ám aztán maga a moly is megváltozott, nem csak a felhasználói köre. Jöttek a letilthatatlan reklámok, a moderátorok, a szerkesztők, akik kigyomlálták az adatbázist (amiért mélységes hála nékik) és a felhasználói tartalmakat (amiért nem). És szép egymásutánban jött három dolog, ami miatt elkezdett nagyon-nagyon rezegni az a bizonyos léc…

Kezdődött a könyvadatlapokon megjelenő tartalmakba való durva belenyúlással – aki nem ismerné, a molyon alapból az a rendszer, hogy az egy könyvhöz érkező x értékelést az alapján „rakják sorba”, hogy hányan „kedvencelték” őket. Ami népszerű, előrekerül. Ez sok szempontból persze kifogásolható és fals képet ad adott könyvről, de alapból arról szólt, hogy a közösség befolyásolja az értékelést. Mígnem elkezdték (valakik) hátrébb sorolni az adott könyvről negatív véleményt megfogalmazó értékeléseket. Mert az káros. Egy könyves közösségi oldalon, mely függetlennek vallja magát bármely kiadótól, kereskedőtől, párttól, vallástól, akármitől, káros, ha negatív véleményt mersz közzétenni. WTF? Nem az lenne a cél, hogy összeálljon valamiféle objektív véleménycsokor a könyvről – jó ezért, szar ezért, nekem ez tetszett, nekem az nem…? Nem – a cél ezek szerint sokkal inkább az, hogy bólogató kiskutya módjára dicsérjünk mindent, mert az olyan „barátságos”.

A bloggerek egy szép napon „hátrébb” sorolódtak a táplálékláncban. Régen, még a moly hőskorában az alapító kitalált egy rendszert, miszerint ha van blogod, és kiteszed a molyos kedvencelő alkalmazást (nekem is ott van a posztok felett, amíg rá nem jövök, hogy kell leszedni) plusz az oldalsávba vagy valahova egy molyos widget-dobozt az aktuális olvasmányaiddal, kapsz úgynevezett pro tagságot. Ami jó móka, lehet képeket töltögetni (igen, cuki rózsaszín masnis kiscicásokat is), van pár extra funkció, ha lusta vagy excelbe vinni az éves olvasmányaidat és kiszámolni, hány oldalt tesznek ki, a moly megcsinálja helyetted, letilthatod a reklámokat (ami nem akármi egy folyamatosan elüzletiesedő helyen), ilyenek. Mígnem egy napon megjelent egy bejegyzés az alapítótól, hogy a pro tagság eztán megvásárolható termék, ami nem jár holmi kis blogos frincfranc kirakásáért. Kemény egy világ ez. Ne legyünk álszentek: mindannyian tudjuk, hogy a dolog a kölcsönös reklámról szólt. Amíg a moly kicsi volt és be kellett vezetni, rohadt jól jött nekik, hogy az a szépszámú könyves blogger önként és dalolva reklámfelületet biztosított, a bloggereknek pedig jól jött a molyon elérhető olvasóközönség. És amikor a moly már nagy lett, és nem volt szüksége a bloggerek támogatására, egész konkrétan leszarta őket (minket). Ne értsen félre senki, én meg szarom le a pro tagságot, kb. sose használtam, az elv az, ami mélységesen felháborít: „a mór megtette a dolgát, a mór mehet”. Ennyi.

Felhasználói tartalmak törlése mások „jóérzésének megsértése” miatt. Nos, mint minden oldalon, itt is vannak bizonyos irányelvek. Közösségi irányelveknek hívják a dokumentumot, ami megjegyzem, molyon belül elég jól el van dugva, de gugli a barátunk, és mostanság úgyis mindenhova oda van linkelve, szóval megnézhető. Ez világosan lefekteti, hogy „Nem toleráljuk a trágárságot, a politizálást, a rasszizmusra való felbujtást, mások vallásának vagy világnézetének a megsértését, a diszkriminációt és az intoleranciát bármilyen nemű fogyatékossággal szemben.”. Ez természetes, ha bárki vét ez ellen, töröljék a karcát/hozzászólását/blogbejegyzése linkjét bátran. Ám hogy hogyan tartozik e körbe egy negatív értékelés törlése pusztán azért, mert egy felhasználó jelezte, hogy őt az sérti – érthetetlen. Hangsúlyozzuk ki: olyan értékelésről van szó, melyben a fenti kitételek egyike sem szerepelt, pusztán negatívan nyilatkozott egy könyvről, ami valaki más szíve csücske, és ez a valaki más jelezte az adminnak, hogy ez neki rossz. És az értékelést törölték. Megint csak: WTF? Ha valakinek az én kedvenc könyvem esetleg nem tetszik, és ezt le meri írni (botrány!), csak írok a modiknak, hogy ez nekem bántja a kis lelkikémet, és rögtön törlik? Ennyi erővel ki is írhatnák nagy betűvel a bejáratra hogy kizárólag pici szívecskékkel díszített ömlengő értékeléseket fogadunk el…

Nagyjából ennek a három oknak köszönhető, hogy a molyos tevékenységem az utóbbi egy évben arra korlátozódott, hogy bejelölgettem, mit olvasok, értékeltem, és belinkeltem a blogbejegyzéseket. Semmi társadalmi élet, minimális számú karc, nuku hozzászólás. Voltak kritikáim, amiket néha molyon kívül megfogalmaztam (másoknál kommentben, én egész eddig a blogon nem adtam teret ilyesminek), de úgy nagy általánosságban hidegen hagyott, jól elvoltam, hogy ott is linkelgetek, ennyi. Ma sokan, sok helyen feltették a kérdést: ha nem tetszik, minek vagy tag? Nos, én vállalom, hogy főleg a reklám miatt voltam (az olvasók x százaléka onnan talált ide) – no meg a nagy adag nosztalgia miatt (mert valamikor régen a moly még igenis jó hely volt…).

Aztán jött az elmúlt két nap és kiborult egypár bili, most pedig ott tartunk, hogy a moly kedves adminisztrátora felszólított, hogy gondoljam már át, akarok-e én ide tartozni vagy sem, ha ilyen stílusban kommunikálok vele (jelen állás, lehet, mire megírom a posztot, kitesznek). Folytatás a tovább után, hosszan, mérgesen, de érvekkel, hazugságok nélkül…
 

A szappanopera legutóbbi felvonása ott kezdődött, hogy Nima egy molyos értékeléshez írott kommentre válaszolt. A saját ironikus, megmondós, határozott stílusában, amit mi – az olvasói – úgy szeretünk és ők – a moly szerkesztősége – úgy utálnak. Fel is lett szólítva, hogy törölje a kommentet, mert „sérti egyesek érzékenységét”. Ő érthető módon visszakérdezett, hogy mégis miért és kikét és egyébként is, kulturáltan meg lehetne beszélni. Hogy kiadják az állítólagos sérelmezők nevét, azt megtagadták – indoklásnak pedig elég volt annyi, hogy sértő és kész. Nos, a komment legfeljebb ironizáló volt, sokan poénra is vették, hogy bárki mögé gondol-e bármi igazságtartalmat, az már a személyes döntése – ha igen, és megbántva érzi magát, akkor először is nézzen magába, másodszor tán írjon a komment szerzőjének, hogy „figyu, ez nekem fáj, gondolt már át”. És akkor talán megbeszélhették volna. De nem, állítólag négy ember ezt nem így óhajtotta lerendezni, hanem bepanaszolta Nimát a vezetőségnél. Ő meg megírta az egész sztorit a blogján (érdemes elolvasni, ha valaki még nem tette volna).

A poszt kavart indulatokat, gerjesztett kis vitát, születtek rá a kommentek… ahogy az már lenni szokott. Aztán hipp-hopp, egyszerre öt molytag is megkapta elbocsátó szép üzenetét, a következő egyenszöveggel… 
„Sajnálattal láttuk, hogy komoly problémáid vannak a Mollyal, mégsem keresel meg minket, hogy segítsünk, inkább szítod az indulatokat a Moly ellen. A Moly egy közösség, és a destruktív szembefordulásod azt jelzi számunkra, hogy nem akarsz ennek a közösségnek a tagja lenni. Mivel ennek ellenére mégsem törölted a profilodat, mi fogjuk ezt elvégezni helyetted. A mai naptól számítva még 3 napig biztosítunk lehetőséget számodra, hogy lementhesd az oldalról a generált tartalmaidat. Ha mégis szeretnéd megbeszélni velünk a sérelmeidet, kérlek, írj nekünk az Üzenet a Molynak oldalon keresztül. Örülnénk, ha kiderülne, hogy megoldható a problémád. Előrebocsátom, hogy sem a Közösségi irányelveken, sem a moderáción nem kívánunk változtatni, ezért ha ezek nem elfogadhatóak számodra, akkor sajnos nincs miről beszélnünk.” 
Aha. Nimán, a bloggazdán kívül négy olyan tag kapott levelet, aki a fenti bejegyzéshez kommentelt, és meg merte említeni a kommentjében, hogy a molyon nem minden fenékig tejfel. Ami az ő felfogásuk szerint indulatszításnak minősül.

Nos, itt azért elkezdett motoszkálni sokunkban a kisördög, hogy ugyan hogy a búbánatba képzelik hogy molyon kívüli tevékenységért szankcionálnak embereket? Úgy vélem, ez egy elég komolyan szabályozott terület, ha engem bárki – iskola, munkáltató, egyesület – arra akar kötelezni, hogy a privát életemben – iskolán, munkahelyen, egyesületen kívül – hogyan nyilatkozzak vagy ne nyilatkozzak az intézményről, milyen magatartást tanúsítsak, milyen ruhát hordjak, hogy álljon a hajam, arról biza szerződést (adott esetben felhasználói szerződést) kell kötniük velem. Anélkül meg közük nincs hozzá, hogy adott intézményen kívül mit mondok, teszek, hogyan viselkedem. Én balga vettem a bátorságot hogy utánanézzek, a két vonatkozó molyos dokumentumban (Felhasználási feltételek, Közösségi irányelvek) van-e ilyen kitétel. 

Nincs – ó, nem kétlem én, hogy ez hamarosan változni fog, de nyugi, szerintem jó páran lementettük a mai állapotot.

Van azonban egy halom érdekesség, mint például: „Jelen dokumentum útmutatóként szolgál. Fogadd el ezt a szellemiséget, tartsd magad hozzá, és ne próbálj meg olcsó jogászkodással kibúvókat keresni. A Moly békés, különleges közösség. Különleges, mint Te magad is, hiszen a része vagy, viselkedj úgy, hogy ez ne is változzon meg!” 

Aha. Szóval ha én esetleg szóvá merném tenni, hogy a Közösségi irányelvek bizony ezt nem szabályozza, akkor én „olcsó jogászkodással” keresek kibúvókat (mi alól is? a szabad véleménynyilvánítás korlátozása alól?). Vannak olyan elvetemültek, akik szerint ez nem olcsó jogászkodás, hanem római jogi alapelv (Nullum crimen sine lege – tessék kiguglizni). Persze tudjuk hogy a Római Birodalom is az olcsó jogászkodás miatt omlott össze, és kétezer év jogászai és joghallgatói csak arra vártak, hogy a moly vezetői felülírják eme elavult szabályokat, és végre kimondják: az van, ami nekem tetszik, te meg ne okoskodj, mer’ kizárunk.

Félreértés ne essék, hajlandó vagyok elfogadni, hogy valaki a saját oldalán történteket szabályozza, moderálja, adott esetben szankcionálja (önmérsékletet és némi józanságot tanúsítva, nem visszaélve moderátori/szerkesztői hatalmával). De azt nem vagyok hajlandó elfogadni semmilyen körülmények között, hogy molyon kívüli tevékenységért szankcionáljanak felhasználókat. Semmi közük hozzá, mit csinálunk molyon kívül, a saját blogunkon, a Facebookon, levélben vagy a hálószobánkban! By the way, tisztában vagyunk vele, hogy az öt eltiltott közül ketten (Nima és Szeee) régóta bökik a molyos modik csőrét, volt egy-két csörtéjük, várható volt, hogy előbb-utóbb kitör valami paláver (biztos vagyok benne, hogy ezt ők ketten is elismerik). Ám akad köztük olyan is, aki előzőleg sehol, semmi negatívat nem mondott vagy tett a moly ellen, és egyértelműen az inkriminált bejegyzéshez írt kommentje miatt dobták ki. Tegyük hozzá, hosszú évek óta aktív tagokról van szó, akik sokat tettek hozzá a molyhoz – és akikkel a moly többet veszít, mint ők a mollyal.

Tudtommal a levelek tegnap mentek ki, ma érthető módon ellepték a blogokat az ezzel kapcsolatos posztok, egész nap beszélgettünk Facebookon, aki még aktív moly, tisztelgő karcokat írt (amiket rendre töröltek), még utánozhatatlan vers is született (ami elhangzott a tegnap esti Moly Slam Poetry partin, de esküszöm, semmi közöm hozzá, minden egyezés csak a véletlen műve). És egész nap vártuk, hogy valami reakció hátha érkezik a moly részéről. Nem vagyunk naivak, sem gyerekek, senki sem hitte, hogy a moly vezetősége testületileg fog bocsánatot kérni a fatális tévedésért, és egyévnyi pro-val csábítja vissza a kirúgottakat (meg az időközben kilépőket). De azért némi korrekt, védhető, szempontjaikat tisztázó megnyilvánulás jót tett volna az egész helyzetnek. Ehhez képest a következő bejegyzés jelent meg este a molyblogban az egyik szerkesztő tollából (direkt nem nevesítek, aki akarja, úgyis megtalálja, ott virít a címlapon)…

Másfél éve, amikor belecsöppentem az adminisztrátorok csapatába, számomra az volt a legmegdöbbentőbb, hogy @Bence – aki ezt az egész oldalt a saját szabadidejéből és zsebéből működteti és fejleszti, mintegy hobbiként – mennyi időt tölt el azzal, hogy miként lehetne a Molyról, a Molyon dolgozó emberekről vagy épp az ő személyéről terjedő hazugságoknak gátat szabni. Kérdezhetnétek, minek ezeknek gátat szabni, hiszen vannak emberek, akik úgy veszik ezt, hogy a rossz reklám is reklám. Nekünk a Moly viszont inkább szívügy, mint üzlet, ezért nem tudunk a rágalmazásokra így tekinteni.
A tapasztalataink azt mutatják, könnyű megfeledkezni arról, hogy a Molyt is emberek működtetik. Amikor valaki mindenféle valós alap nélkül hazugnak nevezi a Molyt, akár kollektíven, akár valamelyik moderátort vagy adminisztrátort, akkor valójában épp egy őérte dolgozó ember becsületébe gázol bele.
Az ilyen rágalmak és a felszámolásuk rengeteg hasznos időnket és energiánkat felemésztette már, és egyszer és mindenkorra szeretnénk, ha megszűnnének. Rengeteg jó ötletet kaptunk már, hogyan lehetne a Moly még klasszabb hely, miket lehetne fejleszteni, javítani és a felszabaduló időt szívünk szerint ezzel töltenénk.
Ennek érdekében többféle moderációval is próbálkoztunk már, és a mostani rendszer remekül be is vált az olyan tagoknál, akik amúgy szeretik a Molyt, csak nehezen illeszkednek be, mert például olyan környezetben nőttek fel, ahol a káromkodás vagy a rasszizmus megengedett, sőt elvárt.
Azonban meglepő módon vannak olyan emberek is a Molyon, akik nem szeretik az oldalt, vagy nem értenek egyet az itteni szabályokkal, mégis naponta használják, anélkül, hogy kérnék, változtassunk, vagy elfogadnák, hogy bizonyos dolgokon nem fogunk. Az ilyen emberekkel nehéz bármit is kezdeni, mert nem is akarnak beilleszkedni, hiszen egy olyan oldalon vannak, ami nem elfogadható számukra, és ezt minduntalan ki is nyilvánítják.
Persze tudjuk, hogy a Molyt szapulni nagyon megtérül, hiszen egy blogger legalább tízszer annyi kommentre számíthat, mintha egy könyvről írna. És ez sajnos úgy működik, mint a drogok: aki egyszer így tesz, utána már vágyni fog a nagy figyelemre.
Tegnap írtunk öt levelet öt tagnak, akik arról beszélgettek, mennyire nem szeretik a Molyt, miért nem törlik még magukat, milyen hazug társaság is vagyunk. Az ilyen hozzáállás nem összeegyeztethető a molyos tagsággal. Kértük, hogy ha szeretnék megbeszélni az őket ért sérelmeket, vegyék fel velünk a kapcsolatot, azonban sajnos nem kaptunk konstruktív választ egyikőjüktől sem. A levél azt is tartalmazta, hogy ha továbbra is olyan viselkedést tanúsítanak, amivel azt támasztják alá, hogy ők nem is akarnak beilleszkedni a Moly közösségébe, profiljukat törölni fogjuk az oldalról, miután lementették a számukra fontos tartalmaikat. Őszintén sajnáljuk azoknak a molyoknak a veszteségét, akik jó barátságban vannak velük, és hiányolni fogják őket az oldalról, ugyanakkor biztosak vagyunk benne, hogy a jó barátságok a Moly nélkül is megmaradnak.
Sajnos be kell látnunk, hogy véges a mi időnk is, és a továbbiakban nem akarunk olyan emberekért hobbiból és szeretetből dolgozni, akik örülnek, ha árthatnak nekünk. Ellenük pedig pláne nem.
Aki szereti a Molyt, annak köszönjük. Örülünk, hogy itt vagytok és részesei vagytok a legjobb magyar könyves projektnek.
Aki nem szereti a Molyt, az is normális érzés. Nem mindenki szereti ugyanazt. Írja meg nekünk, hogy miért, és ha tudunk rajta változtatni, változtatunk és minden rendben lesz. Ha nem tudunk rajta változtatni (ahogy például nem fogunk változtatni azon, hogy a politizálás tiltott dolog az oldalon), akkor vagy elfogadja a Molyt olyannak, amilyen, vagy nem. Aki elfogadja az oldalt, az ne rágalmazza, és ez nekünk éppen elég. Aki nem fogadja el, és kényszert érez rá, hogy minduntalan panaszkodjon róla, és valótlanságokat állítson az oldalról vagy a készítőiről, az ne használja.
Kérdezzetek, ha van kérdés.” 

Nos, én kérdeztem, mert a leírtak azért több ponton sértik az én jóérzésemet (amiért alapból bepanaszolhatnám a szerzőt saját magánál), az érintett bloggerek jó hírnévhez való jogát (amiért meg ők…) és a tényeket (nem a felsorolt okok miatt rúgták ki őket). Ráadásul mélységesen irritáló az az álszent, kedélyesen anyáskodó, egyszerre rinyáló és helyreutasító hang, amin a szerző megszólalt egy ilyen kényes helyzetben. Szóval… kérdeztem és én tényleg őszintén reméltem, kapok választ. Bemásolom a kommentváltást:

Én: 
„Remek. Vagyunk páran, akik a mai nap során vártuk, hogy a moly végre „hivatalosan” is reagáljon a történtekre, de most azt kell mondjam, bár ne tetted volna… Ez a bejegyzés túl azon, hogy leereszkedő hangnemű és van némi önsajnáló felhangja, tisztességtelen is. Igen, az. És ha már oly nagyon szívedre vetted a molyról és az admin csapatról terjesztett „hazugságokat” (hol, mikor, ki?), az lenne a minimum, hogy magad ne terjessz ilyeneket a kitiltott felhasználókról.
Pontosan tudjuk, hogy nem a fenti okok miatt történtek a tegnapi-mai események. Illene az egész történetet felvázolni, ha már úgy döntöttél, nyilvánosan fejted ki a moly véleményét. Történt egy hozzászólás egy karchoz, ami állítólag 4 embernek szúrta a szemét. Mire Ti felszólítottátok a hozzászólót, hogy törölje az inkriminált hozzászólást. Ő próbált párbeszédet kezdeményezni, de megtagadtátok, hogy ezt segítsétek. Ezután elmondta a véleményét a saját blogján, mely független a molytól, ehhez a bejegyzéshez jó néhányan kommenteltek, indulatokat szított. Amit Ti úgy reagáltatok le, hogy töröltétek nem csak a blogbejegyzés szerzőjét, hanem olyanokat is, akik csupán kommenteltek hozzá.
Javaslom, tanulmányozza át mindenki a Közösségi irányelveket, és gondolkozzon el azon, ez a magatartás a vezetőség részéről mennyiben egyeztethető össze az Irányelvekben követelt szellemiséggel.
És akkor kérdeznék, ha már lehetőséget adsz rá…
Egész pontosan hol van az leszabályozva, hogy a moly szankcionálhat bárkit molyon kívüli tevékenységért? Mert én sem a Felhasználási feltételekben, sem a Közösségi irányelvekben nem találtam erre vonatkozót. Márpedig e nélkül meglehetősen furán veszi ki magát, hogy öt embert kitiltottatok egy molytól teljesen független blogon elhangzottak miatt.
Ha Te ennyire nehezményezed, hogy valakik „hazugságot terjesztenek” a molyról, hogy veszed a bátorságot, hogy hazugságot terjessz bloggerekről? Mert ez a mondatod – „Persze tudjuk, hogy a Molyt szapulni nagyon megtérül, hiszen egy blogger legalább tízszer annyi kommentre számíthat, mintha egy könyvről írna. És ez sajnos úgy működik, mint a drogok: aki egyszer így tesz, utána már vágyni fog a nagy figyelemre.” – túl azon, hogy rosszindulatú, hazug és sértő. Azt feltételezed, hogy bárki pusztán a nagyobb figyelem és látogatottság kedvéért kezd el mocskolódni a molyról? Hol a bizonyíték? Milyen alapon írsz le nyilvánosan ilyet bárkiről?
Azt miért nem említed, hogy a mai napon sorra tűntek el rejtélyes módon karcok, blogbejegyzések, hozzászólások, amik pusztán érintették a témát? Nem csupán az öt kitiltott tagról van szó, hanem jó néhány felhasználó egyéb tartalmairól, amiket Ti önhatalmúan, bármi indoklás nélkül ma cenzúráztatok. Igen, cenzúráztatok, mert ha egy karc, hozzászólás, bejegyzés semmiben nem sérti az Irányelveket, pusztán nem tetszik valamely adminnak, az nem moderáció. Az cenzúra.
Korrekt tájékoztatást szeretnék, a másik fél álláspontjának ismertetésével és választ a kérdéseimre. Köszönöm.” 

Ő:
„Sajnálom, hogy leereszkedőnek, önsajnáltatónak és tisztességtelennek érzed, egyáltalán nem állt szándékomban annak lenni. Ilyen hangnemben viszont, ahogy te fogalmazol, nem vagyok hajlandó kommunikálni veled. Kérlek, végy példát a többiekről, és próbáld meg kulturáltan megfogalmazni a véleményedet, vagy ha valóban ennyire utálsz itt mindent, gondolkozz el azon, vajon neked való oldal-e a Moly.” 

Ennyi. Nézetem szerint éles hangú, de értelmes, korrekt, nem mocskolódó, nem uszító, kérdéseket feltevő hozzászólásomra nem tudott a kis hölgy mit mondani, ezért a jó öreg bunkósbothoz nyúlt. Nem tetszik a hangnemed, nem állok szóba veled, húzz a picsába. Végül is ez is egy módja a konfliktusok rendezésének, nem biztos, hogy a legcivilizáltabb, de ilyen világban élünk, szokjunk hozzá. Nap közben még úgy voltam vele, hogy megvárom, míg kidobnak, most már úgy vagyok, menjetek ti a picsába, törlöm magam, nem adom meg azt az elégtételt egyik szerkesztőnek sem, hogy töröljön.

Jelenleg ez a bejegyzés 258 kommentet számlál, és folyamatosan jönnek (pedig már jócskán benne vagyunk az éjszakában) – köztük jó néhány érdemi kérdést tett fel, és nagyon kevésre érkezett érdemi válasz. Csak mantraszerűen hajtogatott „érvek” – aki ártani akar a molynak, azt töröljük; ha rágalmakat terjesztesz rólunk, törlünk; ha kinyilvánítod, hogy utálsz minket (értsd: kritikád van az oldal működésével kapcsolatban), törlünk. Egy ponton már én éreztem kínosnak, hogy a bejegyzés szerzője milyen zsákutcákba futott bele, amikor elismerte, maga sem tudja, mikor kezdődött ez az egész („Az a helyzet, hogy ez az egész a történelem előtti időkben kezdődött, ezért nem csak hogy felesleges, de lehetetlen is lett volna felidézni, hogyan rágalmazták az eddigiekben a Molyt, milyen pontokon szegték meg a Közösségi irányelveket, és mi hogyan próbáltunk ezeknek gátat szabni.”); vagy amikor kvázi köztörvényes bűnözőkkel vette egy kalap alá a kritikát megfogalmazó bloggereket („Törölni kizárólag akkor törlünk embereket, ha nagyon ártalmasak (tolvajok, hazudozók, agresszív elmebetegek, szexuális zaklatók stb.), illetve amikor – ahogy a jelen esetben – valaki abban leli örömét, hogy ártson a Molynak.”). Ja, el ne felejtsem: egyetlen kommentelőnek sem sikerült rávenni a hölgyet, hogy fejtse már ki, egész konkrétan hogy érti, hogy bárki ártani akarna a molynak. Mert attól, hogy kimondom, nevetséges és szánalmas, ami ott most folyik, én ugyan nem ártok az oldalnak. Ettől még lesz x ezer tagja, x támogatója, x reklámbevétele. Senkit nem buzdítunk a moly bojkottálására, nem tüntetünk ellene, nem folytatunk lejárató kampányt. Elmondjuk a véleményünket. Ami – ebben a pillanatban, Magyarországon – törvény adta jogunk. Erről szól a véleménynyilvánítás szabadsága – de feltehetően ez ugyanolyan „okoskodás” mint az, hogy nehezményezem a hiányos Közösségi irányelveket.

S ha már az irányelvek, találtam még egy bájos részt… 
„Sose írj olyat, amit nem mondanál a szüleidnek, a gyermekeidnek, a papodnak és az ügyvédednek.” 

Hát, én mindennel el tudok számolni amit a nap folyamán bármely fórumon mondtam. De vajon aki szétküldte ezeket a leveleket, aki nyíltan távozásra szólított fel engem és még legalább tíz másik kommentelőt, aki köztörvényes bűnözőkkel vette egy kalap alá a szabadszájú bloggereket és képes volt egy kortárs magyar írónak azt írni, hogy nincs helye egy könyves közösségi oldalon, ha nem ért egyet vele – ő hogy áll ezzel?


Többiek - mert legalább mi viselkedjünk közösségként... 

18 megjegyzés :

Tara Nima írta...

frappáns összefoglaló.

szeee írta...

igen. és természetesen elismerem, hogy várható volt, hogy lesz még ügyünk a mollyal, ezt írtam is a blogomon.
köszi mindent!

PuPilla írta...

Az egyik legjobb összegzés a történtekről. És szerintem kulturált ember káromkodjon is néha, mert különben nem hiszem el, hogy vannak valódi érzelmei :D szóval a csúnya részek mit sem vonnak le a poszt értékéből. :)

Ilweran írta...

Köszi lányok :)
Nos, miután tegnap (kifejezett szerkesztői felszólításra) én kérdéseket tettem fel, ám azóta sem kaptam rájuk választ (ahogy nem kapott választ senki, aki érdemi kérdést tett fel), és láthatóan a kommunikáció az érintett szerkesztő részéről megrekedt azon a szinten, hogy mindenki, aki kritikát fogalmaz meg, ártani akar a molynak, és húzzon el, belinkeltem molyra a cikket (amit úgyis törölni fognak), elbúcsúztam és megnyomtam a törlés gombot.
Ennyi.
Moly előtt is léteztem, olvastam, blogoltam, moly után is fogok :) Mert bár az adminok a látszat szerint ennek ellenkezőjében hisznek, valójában molyon kívül is van élet...

reea írta...

Nice! :) Kerek, korrekt, több szempontos összefoglalás. :)
Az a helyzet, hogy senki kérdéseire sem válaszoltak, megkértek, hogy ne használjam a diktatúra kifejezést, mondtam jó nem fogom, de attól ugye ne változik semmi.

Anikó Dombiné írta...

Nézek ki a fejemből,és nem értem azaz értem, de fel nem foghatom, hogy olyan emberek tűnnek el a molyról,akiket a kezdtektől olvastam mint bloggerek, akik többen közületek arra ösztönöztek, hogy én is próbálkozzam az írással. Felnézek rátok, és azt mondon írjatok még lesz olvasótáborotok,az értékek nem vesznek el!

Anikó Dombiné írta...

Miestas voltam

zakkant írta...

A molyon kívül is van élet (de még milyen!). Én az utóbbi időben csak blogokat olvastam, karcokat/értékeléseket már alig, mivel eléggé el lett szeprálva minden mindenhogy. Úgyhogy én olvaslak itt tovább :) Aztán hajrá!

Anaria Matthews írta...

Marha jól összeszedtél mindent, korrekt lett :)

Ilweran írta...

Köszi - szomorú ez az egész, és kissé szánalmas is, hogy megtörténhetett és hogy így kellett megtörténnie. Az egy percig sem volt kérdéses, hogy írunk még, csak eztán molyon nem leszünk elérhetők (egyikünk sem).

Ilweran írta...

Köszönöm mindenkinek :)
És csak hogy itt is meglegyen: ma megérkezett a reagálás a történtekre a moly alapítójától, @Bencétől a következő formában:
"UPDATE: Köszönjük a kérdéseket és az észrevételeket, mivel rengeteg hozzászólás – és köztük rengeteg átfedés – van, ezért majd egy újabb bejegyzést szentelünk ezeknek a megválaszolására, ezt a bejegyzést pedig ezennel lezárom (a hozzászólások ezzel együtt sajnos csak a főhadiszálláson fognak megjelenni). Ha valakinek van még kérdése, a jó öreg Üzenet a Molynak funkció továbbra is a segítségére lesz. Jó olvasást, jó molyolást!"
Ezzel mintegy 500 kommentet (köztük az enyémet) melyek közt azért volt jó néhány építő jellegű, volt olyan, ami írók, kiadók tollából származott, dobott a levesbe. Értem én, hogy védeni kell a mundér becsületét, de van egy határ, amit még ő sem léphetne át. Ez a korrektnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető eljárás csak megerősített abban, hogy jobb lesz nekünk moly nélkül.

Ilweran írta...

Le szeretném zárni már ezt a dolgot - magamban is - de most megdöbbentem. Lehetnék sértett, dühös, vagy csalódott, de egyszerűen meg vagyok döbbenve. Péntek reggel óta sokan vártunk valamiféle hivatalos reakciót - függetlenül attól, hogy vissza akarunk-e menni vagy sem.
Megérkezett.
Kár volt rá várni.
Meg vagyok döbbenve, hogy egy remek könyves projektet kitaláló, azt szeretettel, rengeteg belefektetett munkával gondozó (mert ezt nem kétlem) vezető ilyen nyíltan szembeköpi a tagságát.
Meg vagyok döbbenve, hogy kerek perec kimondja: számadatok vagyunk, semmi több.
Meg vagyok döbbenve, hogy valaki, aki egykor közösséget akart építeni, ennyire nem hajlandó semmiféle párbeszédet folytatni a közösség tagjaival.
És meg vagyok döbbenve, hogy van képe ezt a "bizalom" álarca mögé bújtatni...
Azt már csak remélni tudom, hogy minél többen látnak át ezen az álarcon...

Anaria Matthews írta...

Detto...egyszerre vagyok bénult és tök ideges...annyira tenyérbemászó ez az egész...azt nem tudom hányan látnak át rajta, ehhez kell egy kis érzés is, és akinek nincs, vagy nem tudja pontosan miről van szó, az benyalja a dumát..

Anaria Matthews írta...

érzék-et akartam írni.

brigcs írta...

Szia!
Rengeteg bejegyzést olvastam a hétvége során ezzel az egésszel kapcsolatban, és (még tagként) végigrágtam magam a "Kérdezzetek!" című remekbe szabott poszt alá érkező közel háromszáz megyjegyzésen - akkor még annyi volt. Egyetértettem azokkal a kommentekkel, amelyeket átitatott a józan ész hangja, ilyen volt például a tiéd is. Ezen megjegyzések szerzői sorra azt a választ kapták, hogy gondolják át, a közösségben kívánnak-e maradni. Mivel úgy gondolkodom, mint ti, úgy éreztem, az én ingem is a felszólítás. Annak rendje s módja szerint fel is vettem, és felkötöttem az útilaput. Igaz, ez csak egy ember, de szinte biztos vagyok benne, hogy nem én voltam az egyetlen, aki csendben, a háttérben, egyetlen hozzászólás vagy karc nélkül nézte végig ezt az egész drámát, és vonta le a konklúziókat. És ha pár százan vagyunk így, az már meglátszik. De ebből meg vonja le a moly vezetősége a szükséges következtetéseket. :)
Ebben a bejegyzésben nagyszerűen összefoglaltál mindent, amit kívülállóként én is gondolok, és amit észrevettem a moly-on, még úgy is, hogy nem használtam túl sokat (például a negatívabb megjegyzések hátrasorolása - döbbenet!).
Nem vagyok húzóblogger, nem építettem ott semmiféle kapcsolatokat, és csak néhány hónapja regisztráltam be, mert korábban feleslegesnek éreztem, ezért senkit nem ráz meg a távozásom, de a lelki békém érdekében el kellett jönnöm. Elképesztőnek tartom, hogy ilyesmi előfordulhat, pláne egy olyan fórumon, amely (elméletileg) az olvasott, intelligens emberek közösségi tere.
Bocsi, hogy ezt ide ömlesztettem, de valakivel meg kellett beszélnem. :'D
Minden jót! :)

Ilweran írta...

Örülök, hogy leírtad, ezekben a napokban szerintem minden támogatás sokat jelent a kirúgott tagoknak is és nekünk is, akik utánuk (és a pénteki komment-ámokfutás után) álltunk fel. És lehet, hogy most ez veszteség, de hiszem, hogy hosszú távon mindenkinek jobb lesz moly nélkül...

picidzé írta...

Hű most épp közösségként viselkedtem? Sosem jön nekem össze pedig :)

Ilweran írta...

Jobb későn mint soha :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...