2008-ban Gibraltáron, a „brit
koronagyarmatok ékkövén” titkos katonai akció zajlik, melynek célja elfogni egy
dzsihádista fegyverkereskedőt – a Vadvilág
fedőnevű művelet résztvevői az angol hadsereg különleges egységének tagjai
(szigorúan szolgálaton kívül), amerikai terrorista-ellenes ügynökök és egy brit
diplomata, aki „legmagasabb rangú tisztviselőként” felel az akció sikeréért.
Mely akció hivatalosan persze teljes siker – a terrorista és fegyverkereskedője
likvidálva, megfelelő mennyiségű pénz és kitüntetés kiosztva, az ügyre rákerül
a szigorúan titkos, soha nem bolygatandó pecsét.
Egyvalakinek szúr szemet, hogy a Vadvilág körül nem biztos, hogy minden
rendben – ő Toby Bell, az akciót szervező külügyi államtitkár szárnysegédje
(akit azonban főnöke elvágólagosan távol tart minden lényegestől, nem
véletlenül). Ugyanis Fergus Quinn, a hadügyből bizonyos amerikai
szélsőjobboldal által finanszírozott katonai magánvállalkozókkal ápolt (túl)
szoros kapcsolata miatt kiebrudalt és a külügyben „eldugott” tisztviselőnk
érzi, hogy figyelik – azt meg pontosan tudja, hogy nagyon nem kéne újra
összeállnia azokkal, akikre egyszer már majdnem ráment a karrierje. Naná, hogy
megteszi. Ambíció és erkölcsi kötelesség között vergődő titkára pedig
leleplezné, ám épp amikor már odáig jutna, hogy majdnem tenne valamit, külföldre helyezik. Minő véletlen…
Toby Bell valószínűleg némi
lelkiismeret-furdalás árán el is felejtené előbb-utóbb az ügyet, ha nem
bukkanna fel a színen Sir Christopher Probyn, és kérné arra, fáradjon már el
Cornwall-i birtokára és beszéljenek meg egyet s mást a Vadvilág kapcsán. Sir Christopher, a kiöregedett diplomata, aki
békés visszavonultságban él felesége örökölt birtokán és rendkívül büszke az
utolsó „nagy” akciójával kiérdemelt lovagi címre, ugyanis gyanakodni kezdett.
Hogy tán nem is volt minden annyira rendben a Vadvilág háza táján – s hogy a kertjében nagy hirtelen felbukkanó,
láthatóan megtört, labilis idegállapotú egykori katona rémképe balul sikerült
akcióról, civil áldozatokról, eltussolt gyilkosságokról tán igaz. Toby Bell
persze nyomozni kezd – s hogy nyomozása merre viszi, és milyen végkifejlettel
ajándékozza meg, az bizony rutinos le Carré olvasóknak nem okoz meglepetést.
Felmerülhet a kérdés (s jogosan),
hogy vajon tud-e újat mondani a huszonegyedik század olvasóinak egy
nyolcvankét(!) éves író és egykori kém, aki „végigírta” a hidegháborút, s
akinek leghíresebb regényei, A kém, aki bejött a hidegről vagy a Karla-trilógia
a korszak lenyomataiként méltán váltak a kémregény-rajongók legnagyobb
kedvenceivé (s egyúttal a kritika által tán legelismertebb darabjaivá). Nos,
tud. Le Carré bámulatra méltó érzékkel tapint rá korunk legaggasztóbb
jelenségeire, és nem hagy kétséget afelől, hogy – bár a szereplők változtak, a
zsargon átalakult és az „ellenség” már régen más – a módszerek és a nemzetközi
hírszerzés működésmódja gyakorlatilag
semmit nem változott az eltelt évtizedek alatt. Sőt, azzal, hogy „elcsúsztak” a
határok és a nagyon is konkrét
ellenség helyét átvette egy olyan megfoghatatlan, behatárolhatatlan jelenség, mint a nemzetközi terrorizmus,
az ellenük harcolók által követett határvonalak és szempontok is kissé elmosódtak. Ráadásképp megjelentek a
színen olyan új szereplők, akik üzletet csinálnak a háborúkból – s akiknek,
mondjuk ki: cseppet sem áll érdekükben véráldozat nélkül rendezni a
konfliktusokat.
Erről nem nagyon szokás beszélni,
még manapság sem. Mert a „csúnya bácsi” egyértelműen a terrorista, aki felrobbant,
elrabol, fenyeget, agymosott gyerekkatonákat és öngyilkos mártírokat hajt a
nyugat ellen. Ez így is van, csakhogy! Mondhatnánk, fű alatt, de megjelent egy
befolyás és tőke szempontjából szupererős fél, a katonai alvállalkozók
csoportja, akik mindennemű meggyőződés és erkölcsi megfontolás nélkül tesznek
rendet ahol kell, és nagyon sokat keresnek vele. Akiket leginkább az
különböztet meg a középkor romantikus homályába vesző marcona zsoldosoktól,
akik jó pénzért bármely háborúskodó kiskirály érdekeit megvédték (s nem kellett
messzire menniük, hogy háborúskodó kiskirályt találjanak), hogy maguk
gerjesztik a konfliktusokat. S ez onnantól, hogy hamis hírszerzési adatokat
juttatnak el (jó pénzért) megfelelő kezekbe, hogy aztán ezen adatokra alapozva
nagyszabású katonai akciókat szervezzenek le (még jobb pénzért), odáig terjed,
hogy az amerikai politikai élet „vadhajtásait” kihasználva arra használják
politikai és gazdasági befolyásukat, hogy fenntartsanak háborúkat…
Aki kicsit is figyelemmel kíséri
az amerikai belpolitikát (vagy sokat nézi Aaron Sorkin sorozatait), tudhatja,
hogy a bigott vallásos jobboldalnál és a katonai alvállalkozóknál nehéz
kártékonyabb csoportot találni a nagy víz túloldalán. E kettő fúziója pedig a
leginkább robbanásveszélyes elegy lehet – ahogy arra le Carré könyve nagyon jó
érzékkel rámutat. S ahogy azt megszokhattuk a szerzőtől, most is két kisember
legyeskedik bele a „nagyok” levesébe – külön pikantériája a regénynek e két
kisember alakja. Rajtuk keresztül kapunk képet a brit diplomaták két
generációjáról. Sir Christopher a hidegháború idején edződött, igazából
másodvonalbeli tisztviselő, aki hisz az egyenességben, a tisztességben, a brit
felsőbbrendűségben, a felettese szavában, a klubja diszkréciójában. Ezzel
szemben Toby Bell a minden sarkon újabb kémet sejtő, a világ számos táján,
számos konfliktusban edződött, gyanakvó és gyanakvást keltő feltörekvő kis
minisztériumi alkalmazott, akiről az utolsó pillanatig nehezen dönthető el,
hogy teljes mellszélességgel kiáll-e az „igazságért” vagy a saját pecsenyéjét
kezdi sütögetni.
Hátborzongató az a kép, amit le
Carré elénk rajzol a háború elüzletiesedéséről és saját
kiszolgáltatottságunkról – teszi mindezt olyan energiával, stílussal és
profizmussal, hogy azonnal elhelyezi a Törékeny
igazságot a személyes kedvenc, az Egy tökéletes kém mellett. Friss, fájóan aktuális és nagyon mai mestermű – tökéletesen alkalmas a
szerzővel való ismerkedésre, akár azon fiataloknak is, akik úgy vélik, a
hidegháborús kémthrillerek nekik már túl „porosak”.
Kiadó: Agave
Fordító: Széky János
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése