2014. szeptember 19., péntek

Ransom Riggs: Üresek városa



Lassan három éve már, hogy Ransom Riggs formabontó kiadású ifjúsági regénye, a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei hatalmas csinnadratta közepette megjelent – hogy aztán sokaknak az év egyik legnagyobb csalódását okozza. Máig nem tudom, hogy a felfokozott várakozás volt-e a ludas ebben, vagy a könyv tényleg inkább csak „semmikülönös”, mintsem az „új Harry Potter” (ahogy azt a beharangozók elhintették) – egy biztos: noha számomra ugyan nem volt akkora csalódás, azért szolid pofára esésként éltem meg azt, amit a valóban gyönyörű kivitelű, igazán különleges fotókkal gazdagon illusztrált lapok rejtettek.

Az első rész hírveréséhez képest viszonylagos csendben, mondhatni, a kertek alatt lopózott be a könyvesboltokba a folytatás – én meg úgy voltam vele, hogy tulajdonképpen érdekel, mit lehet kihozni ebből a sztoriból, meg aztán lehet, hogy a várakozás hiánya épp hogy javára válik a regénynek magának. Így is lett: most sem tudom biztosan, hogy az elvárások teljes hiányának köszönhető-e vagy ez a rész tényleg jobb, de tény: sokkal jobban szórakoztam rajta, mint az előzményén. S mivel a „nagy titkot” ott már leleplezte a szerző, még egyszer nem hagytam magam felültetni – így szerencsére a pofára esés veszélye sem fenyegetett, pusztán élveztem Jacob és barátai fordulatos kalandjait.

Mert azok legalább – ellentétben az előző résszel – jócskán akadnak. Miután Vándorsólyom kisasszony árvaházát lerohanták a lidércek, a fiatal amerikai srác, a Walesben időhurokba keveredett (majd jól ottrekedt) Jacob Portman kénytelen különleges barátai – köztük a kezével tüzet gyújtani képes Emma, a lebegő Olive, a gyomrában méheket nevelő Hugh, a láthatatlan Millard és a halottakat feltámasztó Enoch – társaságában elmenekülni a szigetről és nekivágni a második világháború csapásaitól meggyötört Britannia útjainak, hogy kiszabadítsák pártfogójukat. Egy csapat különleges, eddig a világtól elzártan élő, gyermektestbe zárt aggastyán szemben a háború poklában égő világgal. Hogy közben saját világuk démonai, a hatalomra törő lidércek és a visszataszító üresrémek is fenyegetik őket, már csak hab a tortán.

Természetesen megannyi kaland állja a kis csapat útját, míg Londonba érnek – vándorcigányok, a mesék lapjairól megelevenedni látszó óriás és beszélő állatok, újabb időhurkok, katedrálisok alatti csontvázakkal teli pincék, háborús evakuálás és bombatalálatok éppúgy, mint zavarba ejtő személyes találkozások. Ha az előző kötetet érhette is a leülő cselekmény és a nagy csattanó utáni unalom vádja, ezúttal ez szóba sem kerülhet – jóféle tini road-movie-t idéző mozgalmassággal követik egymást az események. Ami jó, mert így legalább senkinek nincs ideje az esetleges következetlenségekre figyelni. Meg nagyon kedve sem – Riggs ezúttal valóban jó érzékkel szórakoztat, kikapcsol, megnevettet és elgondolkodtat.

Leginkább a háború kegyetlenségéről és a gyermeki lélekről – mert bizony vannak pontok, amikor a fantasy-köntösnél jóval véresebbek és kilátástalanabbak a háborús pusztítások. No meg mert mi, felnőttek hajlamosak vagyunk mindenütt áthallásokat keresni, és itt sem nehéz: a nácik és a lidércek, a Londont porig romboló német vadászgépek és a mindent felfaló üresrémek közti párhuzamok pont annyira direktek, hogy az ifjúság fogékony fele tanulhasson belőle, de még ne legyen zavaró az allegória. És bár annyira nem ájultam el ettől a résztől sem, hogy adjak még egy esélyt az előzménynek, annyira pont elszórakoztatott, hogy kíváncsi legyek a trilógia befejezésére – mert hát mégiscsak izgat, mire jutnak ezek a kis furapókok a csúnya nagy világgal szemben.


Kiadó: Kossuth
Fordító: Gálvölgyi Judit

2 megjegyzés :

katacita írta...

Múltkor együtt kaptam meg a két kötetet a könyvtárban, de az első után nem sok kedvem volt az Üresek városához. Pedig a Vándorsólyom... is tök jól indult szerintem, meg én általában a sorozatokból az első részeket szoktam szeretni a legjobban, mert abban derülnek ki A Dolgok. :) Ez az időhurkos bohóckodás viszont nagyon lelombozott, bár egyéni probléma, hogy nem szeretem az ilyen időutazós-időhurkos témát. A könyv maga viszont gyönyörű! És most egész sok kedvet csináltál nekem a 2. részhez is, még nem mondok le róla teljesen :)

Ilweran írta...

Hehe, na tessék :) igazából nem javasolnám rögtön utána, ha nem tetszett az első. Nekem sokat segített, hogy tök rég olvastam, nem is emlékeztem tisztán mindenre, és tényleg nulla elvárással ültem neki. Így meg pozitív csalódás lett :)
Nekem az időhurokkal alapból nem volt problémám, engem inkább az zavart, hogy iszonyatosan hangulatosan felépít egy borzongató valamit, én még paráztam is tőle az elején rendesen :D aztán meg lecsapja egy ilyen gyermeteg dologgal mint az időhurok...
De tényleg gyönyörűek, és a másodikban még borzongatóbb képek vannak, brrr...

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...