2015. május 21., csütörtök

„Selymeim” - Çiğdem Aslan és Palya Bea, Művészetek Palotája, 2015. május 13.

„Az Énekesnők a nagyvilágból sorozat Palya Bea ötlete alapján, az ő 2014-es, című albumát továbbgondolva indul el. Közös koncertre híva azokat a „dalos-tündéreket, zenész-amazonokat”, akiknek Bea „az életét köszönheti”, akik „simogatták, elringatták, vagy felébresztették rossz álmaiból”. És akiket feltétlenül meg kell ismertetnie velünk. Egy-egy estén így két produkciót hallhat a közönség: az egyiket tőle, a másikat pedig selymes, ám ellenállhatatlan erejű hangon éneklő vendégétől, akivel - hogy selymeik igazán összefonódjanak - egy közös dallal is készül.” Olvasom a MÜPA tájékoztató anyagát a koncertről – s csak annyit mondhatok: ha a többi vendég is ennyire friss és inspiráló élményt nyújt majd, akkor évekig lesz mivel táplálni a fülem.

Bátor és nagyon hasznos gesztus megismertetni a magyar közönséggel olyan csodálatos kultúrájú énekeseket, mint Çiğdem Aslan. Úgy tűnik, amikor Bea vendégeket hív, az inspirátorait hívja hozzánk – pontosabban azokat az előadókat, akik az őt leginkább inspiráló zenék legbátrabb kísérletezői jelenleg. Hiszen ő maga is kísérletező alkat, elég csak arra gondolni, hogy hallott bele az alkotótársaival hindi-popot, szefárdot, tangót a hatvanas évek slágereibe, magyar népzenét angol slágerekbe – nem igazán átértelmezve, hanem inkább „kinyitva” ezeket a dalokat, egészen a rejtett (vagy belehallható) forrásvidékükig. Rokon hozzáállású, kísérletező kedvű alkotó a kurd származású Çiğdem Aslan is – túl azon, hogy számos nyelven énekel, a török népzene, a rebetiko, a szefárd mellett a balkáni népek, a klezmer világában is otthon van - a zenei otthona mintha nem ismerne határokat -, a Tahir Duóval a tradíció dalkincsének bátor „másba fürdetését” ő is műveli.

Ilyen vendégeket hívni egyszerre bátor és nagyon hasznos gesztus. Bátor, hisz amikor autentikus előadó által eljönnek hozzánk a szefárd, arab, balkáni népzenék a maguk tájegységi gazdagságával, mintegy megismerjük az inspirálódó Beát. Szinte leleplezi nekünk a forrásait, amelyek (valóban selymes) kifinomultságához képest benne mindig is ott lakik majd valami elemi vadság, hogy ne mondjam: fésületlenség – másfelől viszont az érzékeny fülekben megágyaz magának is a vendégeivel, ezekkel a vendégzenékkel. Mintegy ezzel is közelebb hozva a maga zenei otthonát a hazai fülekhez, hiszen ez a zene-otthon már rég túlnyúlt a Kárpát-medence, sőt, Európa határain is; bátran kalandozik...

A hangulatot Bea alapozza Szokolay Dongó Balázzsal és ifj. Tóth Istvánnal. Három dalt kapunk, három fűtött, erősen női dalt, mindhárom Çiğdem Aslan tágabb értelemben vett „otthonvidékéről” merít… aztán felsétálnak a színpadra a zenészek – a She’Koyokh („Nagy-Britannia legjobb klezmer és balkáni zenéket játszó zenekara”) és holdudvarának „tagjai”, s az első, ráhangoló dal után megérkezik a színre maga Çiğdem Aslan. Nagyon szelíden hangszerelt, egymásnak viszonylag sok helyet hagyó zene szól, főleg a basszus-ritmuskíséret szerény, a különböző kézidobok, és az egy szál bőgő. A telítettség helyett - amit felénk a kontra hangszereivel, az ellenpontozás eszközeivel érnek el - mintha hely maradna benne a hallgatósának; hogy ne elsősorban hallgatók legyünk, hanem résztvevők. Ez a zene elvárná, hogy beletapsoljunk, hogy az énekesnővel együtt énekeljünk… csak persze ismerni kéne hozzá a zenét, hogy megérezhessük: hol hallgasson el a taps, az ének. Hogy egy-egy cimbalom- vagy hegedűszóló az összes finomságával eljuthasson hozzánk, hogy a felelgetős, játszó dalok, az arab hatás hirtelen - és bonyolult futamokkal körbedalolt - ritmus és hangulatváltásai, a kontrasztok maradéktalanul érkezzenek.

A magyar közönség nem volt ennyire bátor – de talán erre a MÜPA méltóságteljes koncerttere valójában nem is feltétlenül való. Az ismerkedésre, a figyelemre, a ráhangolódásra és megérintődésre viszont maradéktalanul… Legalább a végén nagyon megtapsoltuk őket, Çiğdem Aslant és Palya Beát, a duójuk után. A közös ének érzékletesen mutatta fel, hogy mennyit ér, ha valaki ennyiféle nyelv és dalkincs bűvöletében él: lehunyt szemmel időnként nem éreztem (az egyébként markánsan különböző) két hang különbségét, hogy a selymes és a zabolátlan közül épp melyik tölti be a koncertterem tereit…

Csak remélni merem, hogy Çiğdem Aslan eljön még hozzánk… és kíváncsian várom, kit hív Bea legközelebb.

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...