2016. január 3., vasárnap

2015 könyvekben - a másik fél szerint

Összegezzünk – ilyenkor ezt szoktuk. Olvasmányt és élményt. Tavaly konkrétan az utóbbiból akadt több… Már le se írom, amit évről évre: több kellene, ahogy régen – több és jobban válogatott olvasmány. Az élmény úgyis szembejön, ha nincs érkezésed elugorni. Pláne ha eszed ágában sincs… 2015-ben jó pár estén ácsorogtam különböző színpadokon szövegeket motyogva a mikrofonba (nagyon sok kedves embert megismerve a slam poetry berkeiből), jó pár estét töltöttem koncerttermekben, hagytam magam babusgatni a zene által… és valahogy elkomolyodott a reggeli verselés is, az irodalmi szabad rablás, egyre erősebben követelődzve: törődjek vele úgy, mintha lenne tétje. Az olvasásra ennyi idő maradt…

Aztán az év végén a szervezetem megkínált egy gyengéd, de kijózanító pofonnal. Csak hogy feltűnjön (újfent, sokadszorra) mi a fontos. El kellett szakadnom a gép előtt ücsörgéstől, át kellett szerveznem a napjaim – áldozatul esett a nap mint napi versírás, az esti bejegyzés-szerkesztés, hullott egy halom számomra fontos, ritmus-adó pillanat az életemből; lemondtam a koncerteket, nem mentem el slamelni. A dolognak nincs vége, még nem alakult ki az új ritmus sem, az élet számomra kötelező hétköznap-rituáléja. Nem nevezném egyensúlyvesztésnek, hiszen nem egyedül járom a táncot, és szerencsére Timi éve simultabbra sikerült, mint az enyém – volt kire és mire támaszkodnom.

Szeretnék többet olvasni – de nem ígérhetek, még magamnak se semmit. Főleg mivel előkerült néhány régóta halogatva dédelgetett tervem is, amely időt és energiát követel magának. Ezekről babonából nem ejtenék most több szót…

Ami a toplistát illeti, nagyon nehéz dolgom volt így is. Akár szó szerint leírhatnám, amit Timi – nekem hét olyan könyvet adott az év, amely nem hagyta csak úgy letenni magát, nem hagyta a következő olvasnivalót kézbe venni, amely a megírás után hetekig bennem fortyogott, nem egy esetben újabb megfogalmazást, bejegyzést, hosszabb, tisztázó jellegű kommentet követelt magának. S mellé nyolc olyan könyvet, amelyről megint csak szót kellene ejtenem egy ilyen összefoglalóban. Beleértve a blogunk összképét illető hiányérzeteim csökkentésére újraolvasott és bejegyzésbe gyömöszölt lét- és tudatformáló műveket, az egykori küszöb-olvasmányaim is. Még mindig több a tartozásom e téren, mint amennyiről immár olvashattok. Úgyhogy kimarad a listáról (minden szeretetem, tiszteletem ellenére) Dan Simmons Ílionja, a (számomra) eddig legerősebb kortárs magyar sci-fi, Az időutazás tegnapja Brandon Hackettől, Gaiman novelláskötete, a Felkavaró tartalom, s két alapvető újraolvasás: Dosztojevszkij Bűn és Bűnhődése és Vonneguttól a Mesterlövész. Látható mindezek alapján, a 2015-ös lista végképp a pillanat szülte szubjektív választások, érzések számára prédául bocsájtott játék – holnap talán teljesen másképp válogatnám…

De előbb nézzünk szét, ahogy Timi. Az év meglepetése, hogy a párom nem ismerte Móra Ferenc A cinege cipője című versét… félretéve a viccet, tényleg az év meglepetése, hogy mennyire szükségem van rá, hogy versekről és verseskötetekről írhassak nektek – még ha aztán tételesen költészetnek tekintett műveket direkt nem is válogattam a tízbe. Nem győzöm megköszönni, hogy ezek a bejegyzések olvasottság tekintetében olykor a legnépszerűbb könyvekről írt recenzióinkkal vetekszenek!

Úgyhogy az év felfedezése is egy verseskötet: Fekete Annáé, nagyon szoros versenyben Csajka Gábor Cyprian Hard Kier-kötetével. Mindkét olvasmány 2014-ből húzódott át tavalyra… és nem akármilyen mezőnyből választódott úgymond ki, az ifjú kortárs költészet nem egy remek alkotójával találkozhattatok a blogon 2015-ben, nem beszélve a hiányzókról, akik viszont idénre csusszantak át… erről majd egyszer külön írok valamit, ha úgy érzem, van elég rálátásom.

Az év csalódása büszke címét is megosztva adományoznám az utolsó Hobbit-filmnek és George R. R. Martinnak – egyik idegesítőbb volt, mint a másik, hadd ne ejtsek több szót róluk most (a Hobbit DVD-k extratartalmai kisimogatták az év végét, még az is lehet, hogy egyszer újra szót fűzök miattuk erről – de ha megbocsátok is valaha, nem felejtek…). Viszont különszedném az év kihagyott lehetőségét, számomra az Pék Zoltán Feljövök érted a város alólja volt. Egy nagyon keserves majdnem, amiért pokolira kár.

Új kategóriát avatok: számomra az év írója Fredrik Backman! Mivel később esik még szó róla, ezt egyszerűen higgyétek el. S akkor a tíz legemlékezetesebb könyvélmény, fordított sorrendben, ahogy szoktuk (ne feledjétek, ahogy már jeleztem, a sorrend esetleges, és valójában nem mér értéket…)


10. Hisham Matar: Egy eltűnés anatómiája - Hisham Matar legszebben eltávolított könyve: az eltűnést csontig vetkőztető feltárás nem magát az apát keresi (és nem elsősorban a saját gyászt mutatja fel – bár felmutatja!), hanem a szépséges felelősségvállalást egymás felé: a rejtegetni valók, a titkok keserű ízét a szájakban, és kimondásuk, feltárulásuk sokféleségét. Hogy hogyan válik a feltárulás (ha késve is) érintéssé – és hogyan lehet minden további érintést kizáró, szavakba csomagolt pofonná, ha leleplezés. Nagyon szeretném, ha elolvasnátok, minél többen. Épp most. Főleg most.

9. William Gibson: A periféria - Az író a ma lehetőségeinek adott, kiválasztott és továbbgondolt köreiből tökéletes ma-érzetet teremt minden alkalommal, komolyan ügyelve a következményekre: a perifériákra is. A jövővíziói nem pöndörödnek fel a széleken – távlatuk van, komoly, továbbgondolható távlatuk. Gibsonnak tényleg nincs túl sok „története” – de eszelősen jól felrakott világokban történik a majdnem mindig ugyanaz. Úgy tessék nézni e választásom, hogy a Bűn és bűnhődés helyett került ide (egyfelől… másfelől Dosztojevszkij remeke nem tűrte, hogy „csak” kilencedik…)

8. Kurt Vonnegut: Macskabölcső - Tegyünk fel egy kérdést. Mennyit érthet a szocializmus butító-óvó burkában nevelt tizenkét éves a Macskabölcsőből? Egy csomó utalást nyilván nem – egy csomó fanyar kiszólást, bumfordi temetői humort, szexuális tartalmakat a maguk húsba maró mélységeivel, a regény-politika görbe tükreit mindkét világrend felé. Mintha csak a csontvázát olvasta volna egykori önmagam a könyvnek – de pont ezért olvastam újra meg újra, évekig. Mert nem egy, de ezer kérdést tétetett fel, és én kérdeztem. Szerencsétlen szüleimet, megrökönyödött tanáraimat és kedvenc könyvtárosaim - aztán egyre inkább a többi könyvet. A Macskabölcső felért egy pofonnal, de a legjobb értelemben. A világot továbbra sem értettem, de legalább már tisztában voltam vele, hogy mennyire nem… Az egyik legfontosabb szemléletformáló olvasmányom. Nyisd ki. Olvasd el.

7. Cormac McCarthy: Átkelés – Úgy tűnik, évi egy McCarthy-t vagyok csak képes végigszenvedni. Tényleg szenvedek velük, minden alkalommal, ezek a könyvek megkínoznak olvasás közben – de pont azzal, hogy ennyire kérlelhetetlenül a saját világukba vannak csomagolva. Megértem, ha valaki utálja érte az írót. McCarthy senkit nem szolgál ki. Csak el akar mondani valamit. Ami szerinte fontos. Ami azt illeti, szerintem is az - a mítoszainkat érinti. (Ezzel a könyvvel kezdem azt a hetet…)

6. J. R. R. Tolkien: Beowulf – fordítás és kommentár - Ez a történet önmagában is érdemes a végiggondolásra – mert vallástól fosztott, modern viselkedésmintáink meglepően nagy tömegét határozza meg a benne foglalt; mintha a saját egyéni és társadalmi tudatunk „aranycsarnokának” egyenként és kollektívan is megvolna a maga zajoktól szűkölő semmi csendjére vágyódó tudat alatti Grendele – az anyjáról és a sárkányról nem is beszélve. A hiábavaló, bukásra ítélt küzdelem mindenkiben és ma is folyik. Elmondhatatlanul hálás vagyok, amiért ez a könyv (s nem mellesleg a Szörnyek és ítészek) megjelent és olvasható magyarul!

5. Andrej Tarkovszkij: A megörökített idő – A Tükör kedvéért vettem a kezembe, hogy megkeressem az egykor olvasott részeket… aztán azon kaptam magam, hogy órák óta olvasom, elölről. A film kedvéért vettem a kezembe, de a gondolatai miatt nem tudtam letenni. A szigora miatt, amellyel először mindig saját magát méri, a hite miatt, amely számára mindvégig – számomra egy pillanatig sem kérdés. Néhol nehézkes, keresgéli a szavakat, néhol körülményes, mert nem találja őket – de mindezzel együtt az ő szemével tanultam a legmesszebb látni. Jó, hogy előkerült.

4. Fredrik Backman: A nagymamám azt üzeni: bocs! – Ugyanekkora joggal állhatna itt az Ove. Vagy akármelyik helyén akármilyen listának bármelyik a kettő közül. És azért csak ez a kettő, mert ezt a kettőt olvastam az írótól. Gyerekek! Ennyi derűt, egyáltalán nem terhes életismeretet, leírom: bölcsességet ilyen könnyed kézzel évek óta nem szórt elém senki; vállaltan a szórakoztatásomra, ott és úgy (és velem összekacsintva) csalva csak, ahol szeretem, ahol a legnagyobbak is csalnak: hogy egyáltalán valahogy beleférhessen a szavakba a világ, a könyv borítói közé az értünk-aggodalom! Fogom úgy gondolni még, hogy ezek az elmúlt év legfontosabb könyvei a számomra…

3. Robert Holdstock: Lavondyss - Másodszor űzött a Mitágó-erdőbe a kíváncsiság, és még mindig nem tudom, a saját ösvényeimen merre mennék. Azt viszont megtanultam – s ez se kevés – hogy minden megtett lépés a mások ajándékozta ösvényeken történik. Minden lépésem a más meséjében történik. S hogy szív szaggatása, undor, fájdalmat élesztő, csak maszkok szemrésén át elviselhető képek ellenére – a következetesség mestere: Robert Holdstock meséjének erdejében akkor is szívesen vándorlok, ha értem a lépteim irányát, és akkor is, ha nem… egy hosszú, két lépcsős bejegyzés született róla, azoknak, aki olvasták és azoknak, akik nem – de egyszer úgyis leülök és megrajzolom ezt a könyvet, térképet rajzolok belőle, mert az általam ismert módok közül ez a mítoszokból bátran létező könyv az egyetlen térbeli.

2. Alessandro Baricco: Tengeróceán - Nem látom tisztán, hol kezdődik ez a bejegyzés. A Tengeróceánról. Csak varázstükrökön át láttam a tengert – nem tudom, hogyan kezdődik. Nem láttam soha, hogyan és hol ér véget. Meddig érnek nyaldosó hullámai a muladozó délutánban, a homokon, ameddig a szem ellát. Soha nem néztem szembe az óceánnal. Szembenézni vele – az annyit tesz: állni a tekintetét. Elviselni magaddal szemben a határtalant – és elhinni, nemcsak te nézed. Hogy a határtalan is a szemedbe tekint. Beléd néz – ahogy te belenézel. A legszebben megörökített határtalan pillantás. Épp most olvasom Az ifjú ara egykori saját hangot végképp lebontó szövegét – értem, miért kell lebontani (értem valóban? az is megeshet hogy így mélyül tovább...). Azt a ragyogó hozzáállást, aminek a Tengeróceán a legteljesebb kerete. Már az csoda, hogy egy ilyen könyv után bárki író írjon még bármit…

1. Szabó T. Anna Kyoko: Senki madara - Ez a könyv kivételes. Minden értelemben: kivételes szigorral és önuralommal nevelt élethelyzet ura Táltos, aktív akaratában eleven felelősség. Kivételes lénye kivételes szerelmet szül, érzékeny lelkek álmát, sokba kerülő, fájódó álmot. Kivételesen tiszta ez a sors, ez az álom, ez a földre szállás és elrugaszkodás… én nem szoktam szeretni, ami ennyire kivétel, ami ennyire nem vonatkozik a húsba szédült mindenkire: ránk – de ezt a könyvet, a Senki madarát nem tudom nem szeretni. És nem csak azért, mert kivételesen szép is. Hanem mert kivételesen hiteles. Régen is tudtam, most is, a szerelem hordozott ellentmondását a testi éh és minden egyéb egymásra hangolódásunk közt csak ekkora szigor képes harmóniává oldani. Nem Táltos, nem a Senki madara, nem Szabó T. Anna Kyoko (gyönyörű joggal viselt ajándék név!) tehet róla, ha én erre a szigorra soha nem voltam képes. Mert nem tudok, de szeretnék ennyire kivételessé válni – mutatja, mennyire irigylem az elragadtatás alatt is az írójától ezt a gyönyörű, méltó módon elénk tárt, kivételes harmóniában zengő és kinéző mesét! Ez a könyv költészet. Csak rágondolok és a hunyt pillák alatt verdesni kezd egy egész égboltnyi szárny.

Mit is szoktunk még ide?

Az év legjobb filmélménye címért jó pár alkotás versenyezne… ha nem követeli ki magának azt a többszörös újranézést a Tükör. Andrej Tarkovszkij számomra messze a legszemélyesebb filmje – ahányszor belenézek, annyiszor szégyellem el magam, látva benne a magam személyes, saját olvasatának változásait. Ez a film a bárki személyes tükre szeretne lenni – ami talán tényleg a legtöbb, amit el lehet mondani a filmről, ha „megörökíteni és nem eltölteni” akarja az időt…

Az év legjobb koncertélménye címért jó pár pazar este versenybe szállna… ha nincs a WOMEX. A világzenei fesztivál és vásár minden pillanatáért hálás vagyok az előadóknak és a szervezőknek, folyamatosan ad hallgatni valót mind a mai napig… Az is a többnapos koncert-cunami bűne, hogy mára a tavalyi év leghallgatottabb zenéje címére a Javier Paxarino trío (bejegyzés várható) Dagas de fuego sobre el laberinto című lemeze jut csak az eszembe – annyit hallgattam, hogy az egyik kedvenc dalomra (konkrétan a szaxofonszólamára) szavak formálódtak a fejemben… (a bejegyzés alján ott a zene, indítsd el, s olvasd hozzá a szöveget...)


A terveimről babonából nem beszélhetek… de hadd kívánjak minden kedves és türelmes olvasónknak sikerekben gazdag Boldog Új Évet!

7 megjegyzés :

  1. Fel sem tűnt, hogy elmaradtak reggeli versek, annyira maga alá temetett engem is minden, de azért remélem, hogy folytatod, mert időnként, ha odaszabadulok, csodákat találok. :)
    A könyves listád impozáns! Egy két kivételtől eltekintve nem is hallottam a legtöbbről, ami miatt most némileg szégyenkezem, és megint találtam egy csomó olvasnivalót! Abba kéne hagynom az ilyen posztok olvasását... :)
    pl. azt sem tudtam, hogy kiadták nálunk is a Beowulfot, és ez most egy rendkívül jó hír. :)
    Mostanában azt illik kívánni, hogy egyen olyan éved, amilyennek szeretnéd, de tapasztalatom szerint a saját, pontatlanul megfogalmazott kívánságokkal csak a baj van, ezért azt kívánom neked, hogy a tavalyi legjobb legyen indén a legrosszabb! :)

    VálaszTörlés
  2. köszönöm :) és viszont kívánom.

    VálaszTörlés
  3. Most látom, hogy a sok vagdosásban (ennél is hosszabb lett volna) végül csak kimaradt Gyarmati Fanni Naplójáról (és a Beck Judit-ügyről) szóló néhány mondat. Erre egyszer még hosszabban visszatérek, s addig jobb is, hogy nem maradt benne az a pár rendkívül indulatos mondat. Tényleg nincs meg hozzá (még) a megnyugtató távolság, hogy úgy szólhassak róla, ahogy szerintem ez a tárgy megérdemli.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én viszont nagyon várom azt a néhány mondatot. Eddig bárki véleményét, összegzését olvastam erről a szerelmi háromszögről, mind hamiskásan csengett. Az interneten olyan források is vannak, amelyek dátum-szerűleg sem stimmelnek, ha a naplóval összevetem tartalmukat. Elolvastam viszont a Levélhullás című versét. Az első olyan vélemény a Beck Judit interjúról, amivel azonosulni tudok. Tehát kérem, írja meg azt a pár mondatot, mert van olyan olvasó, aki kiváncsi lenne rá!

      Törlés
    2. Folyamatban van - mindenképpen megírom. A forrásokat nehezen veszem számba, nehezen veszem rá magam, hogy Juditot hallgassam, vagy olvassam. Ezért haladok lassan. De készen lesz, önálló bejegyzésben, még így a tél vége előtt. Köszönöm a szavait.

      Törlés
  4. buék neked is, shizoo, és sok sikert az előkerült tervekhez. :)
    azért a 7 nyomot hagyó olvasmány nagyon jó ám éves szinten. bár nekem lenne ennyi. (mondjuk ahhoz meg más típusú könyveket kéne olvasnom, na mindegy.)
    Backmanhoz nagy reményeket fűzök, erről ti (meg szee) tehettek. :)
    a Senki madaráról eddig nem is tudtam, de nálatok jön szembe velem sokadszorra. ez valamit biztos jelent...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Boldog Új Évet :)
      Hú, nagyon szurkolok neki, hogy Backman megugorja a Nimalécet :) Melyikkel indítasz? Ove, vagy üzenet?
      A Senki madara... nagyon kíváncsi vagyok, mit szólnál hozzá! Nekem szívügyem, majd mesélj, ha, úgy alakul.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...