Harry Potter és a bölcsek köve - Jim Kay illusztrációival

Gyorsan visszanéztem, közel három éve írtam utoljára ezen oldalakon a Harry Potter szériáról (a mozimaraton kapcsán) és már akkor megfogadtam, hogy „hamarosan” újraolvasom a könyveket. Na, ez azóta még jó párszor elhangzott… Közben teltek az évek, én egyre keserűbb idősebb, tapasztaltabb, kritikusabb lettem és egyre jobban távolodtam az egykori rajongó önmagamtól. Annyira, hogy az utóbbi időben inkább csak elnéző mosollyal tekintettem azokra akik még mindig ugyanolyan intenzitással és gyermeki rajongással viseltetnek a sorozat iránt mint tizenévesen. Egyfelől mert Rowling azóta írt művei közül van, ami sokkal jobban tetszik (ezzel adtam is egy pofont nyolc évvel ezelőtti önmagamnak [nyolc év – el se hiszem, hogy ilyen régóta írok ide], aki azt írta hogy a hölgy inkább ne fogjon többet tollat a kezébe, ehhez foghatót úgysem tud még egyszer összehozni…); másfelől mert nem és nem és nem tudom megbocsátani a hetedik rész borzalmas(an nyálas) végkifejletét. Ez van.

Ha ezen az úton haladtunk volna tovább, újraolvasás nélkül, akkor egy-két éven belül könnyen eljutottam volna a szériát felhúzott orral pocskondiázó kontyos-kardigános könyvtáros nénik szintjére – örüljünk együtt, hogy nem így történt. Mert jött Jim Kay, és egycsapásra újraélesztette rajongásomat.

Amikor először a fülembe jutott hogy lesz illusztrált kiadás, naná hogy én is rókabőrt kiáltottam – aztán az első képek meggyőztek hogy ezt ilyen formában valóban érdemes volt megrajzolni és újra kiadni. Igenám, de még mindig ott a nagy kérdés: vajon meddig tart a lelkesedés? Rajzolóé, kiadóé, olvasóé? Mert láttunk már olyan „díszkiadást” ami az első rész után szégyenkezve elbujdokolt az alsó sorokba, álmában sem remélve, hogy társakat kap a folytatások személyében. De van-e értelme nem kevés pénzért megvenni az illusztrált verziót akkor is, ha lehet, nem lesz tovább? Ér-e annyit hogy felülírja a töredék sorozatok feletti bosszankodásunkat?

Teszlek süveg - kb ezerszer jobban tetszik ez az
elképzelés mint a filmeseké 

Ezen kérdések egészen addig merülhetnek fel, amíg az ember kézbe nem vesz egy példányt (vagy meg nem nézi EZT a videót) – utána már fikarcnyit sem érdekel, mennyibe kerül, lesz-e folytatás, mekkora helyet fog foglalni a polcon, egész egyszerűen KELL. Mert a sok valóban rókabőr-kiadvány közt igazi gyöngyszem, amin érezni az odaadást, a művész saját rajongását az alapanyag iránt, az önálló víziót, ami nem csupán „más” de képes felülírni a filmek által belénk égetett képet. Jim Kay-nek ezt meg kellett rajzolnia, nincs mese! Azért pedig külön hála és köszönet, hogy az „illusztrált kiadás” nem merül ki abban hogy bedobáltak húsz random rajzot a regénybe oszt jó napot, hanem az egész művön koncepciózusan végigvitték a kisebb-nagyobb hangulatelemek, egész oldalas rajzok, tintapacák, fiktív könyvillusztrációk sorát.

Nem mondom, hogy minden rajzát imádtam, de ez nem is baj – mert ha valaki így képes megálmodni a saját Roxfortját, a saját Abszol útját, a saját szereplőit, akkor az nyugodtan elfér az én (vagy bárki más) elképzelése mellett. A legtöbb helyszín egyébként szerintem konkrétan zseniálisra sikeredett – ami kevésbé tetszett, azok az emberábrázolásai. A három kölyök még hagyján, és mondjuk Dursley-ék ábrázolásában is nehéz lenne kivetni valót találni, de a tanárok közül például egyik sem nyerte el a tetszésemet. Szegény Mógus meg hatványozottan béna lett – úgy tűnik, nem csak a filmesek nem tudtak mit kezdeni a kétarcú emberrel…

S hogy az illusztrációkon túl milyen volt maga a Harry Potter és a bölcsek köve újraolvasás?

Az Abszol úton ébredtem aranyvasárnap...

Nos, ha azt mondom, a karácsonyi szünetben többnyire úgy teltek a reggelek, hogy ültem a kanapé sarkába kucorodva, kávézva és arcomon gyermeki elragadtatással lapozgatva a könyvet, az gondolom, mindent elmond. Elvarázsolt. Újra. Ittam minden szavát, ismét rácsodálkoztam Vernon bácsi határtalan ostobaságára, a roxforti levél komikumára, a Weasley család dinkaságára, Harry elveszettségére és első valódi „otthon” töltött estéjére Roxfortban, az első varázslóleckék és söprűn repülés izgalmára, a trolltámadás árnyékában szövődő hamisítatlanul kisdiákos, de sziklaszilárd barátságra. Persze időnként eszembe jutott hogy jó-jó, de mi lesz ebből, de mindig elhessegettem a gondolatot – csak hagytam hogy hasson rám ez az első rész, minden csodájával.

Végtelenül hálás vagyok Jim Kay illusztrátornak, amiért megálmodta a saját Roxfortját és J. K. Rowlingnak, amiért hagyta neki – no meg az Animusnak, amiért bevállalták a kiadását, dacára a hazai viszonyoknak. Lenyűgöző kiadvány lett, ott a helye minden rajongó könyvespolcán – ha igazak a hírek, már készülnek a második rész illusztrációi, izgalmas lenne, ha évről évre odapakolhatnánk egy kötetet a karácsonyfa alá, bár tekintve az utolsó négy rész méreteit, lehet, külön polcot is kell nekik venni… De még az is megéri. Mert képes visszaadni valamit abból a gyermeki rajongásból, amiről azt hittem, már végképp elveszett-elnyomtam magamban. És leginkább ezért a visszanyert rajongásért vagyok nagyon hálás :)

Hagrid kunyhója egy felfordított csónak - azt hiszem, ez
 Shizoo kolléga kedvenc illusztrációja :)