2016. április 25., hétfő

Robert Jackson Bennett: Lépcsők városa

Képzelj el egy hajdan hatalmas, virágzó birodalmat, melyet elhagytak az istenei. Képzeld el a kizökkent hiteket, a megroggyant lelkeket, a szétcsúszott valóságokat. A csodák minden percben jelen lévő hiányát. Képzeld el, hogy a hajdani nagyság összes árnya ott lappang a sötét sikátorokban, miközben az egykori rabszolgák kéjjel torolják meg évszázadok során felhalmozódott sérelmeiket az isteneik nélkül könnyedén leigázott egykori rabszolgatartókon.

Ez Bulikov.

A hajdan az egész világot uraló Kontinens fővárosa, a hat istenség által hat részre szabdalt földrész középpontja, az istenek találkahelye. A világ közepe. Ahol jó néhány évtizeddel a minden természetfelettit elpusztító Villanás után már csak csontvázak emlékeztetnek az egykori nagyságra. Semmibe vezető grandiózus lépcsők, összerogyott templomok, önmagukba csavarodott utcák – a különböző istenségek által uralt valóságok egymást kioltó romjai. És hallgatás. Leszegett fejek, elhallgatott múlt, feltáratlan történelem, megtorlás, nyomor, kilátástalanság.

Ebbe a Bulikovba érkezik diplomata-álcájában Shara Thivani, hogy kinyomozza a Szajpúr által a Kontinensre küldött történészprofesszor meggyilkolásának rejtélyét. Vajon kinek lehetett oka eltenni láb alól a világ tán legnevesebb történészét, aki a Kontinens múltját hivatott feltárni? Hát, úgy nagyjából mindenkinek, aki él és mozog Bulikovban. A gyűlölet, mely az egykori rabszolgákból elnyomóvá váló szajpúriak felé árad, szinte tapintható – és csak súlyosbítja hogy míg a Kontinens lakói számára saját múltjuk, saját isteneik, saját csodáik tiltottak, említésük is súlyos következményeket von maga után, egy betolakodó szajpúri professzor szabadon vájkálhat bennük. Ki ne akarná megtorolni a sértést? Ki ne érezné elnyomatása vérlázító szimbólumának hogy nem elég, hogy városaikat lerombolták, csodáikat eltiporták, isteneiket elűzték, még a történelmüket is el akarják rabolni? Kinek ne lett volna oka meggyilkolni a történészt?

Shara persze hamar rájön, hogy egy gyilkossági nyomozásnál sokkal több várja Bulikovban. Romos utcák mélyén megtörő valóságok, rejtélyes eltűnések, politikai szarkavarások, titkos szekták, itt-ott fejüket felütő csodamaradványok. No meg egy régi, kínos szerelem. És bár szívügye a mentorának tekintett professzor halálának kinyomozása, ráadásul meg kell felelnie feljebbvalói nagyon is összetett, politikai szempontokat mindenek felé helyező elvárásainak, mindezzel együtt is magukkal ragadják a múlt fel-feltűnő árnyai, míg egy idő után mindennél fontosabb lesz feltárni valami mást. Ami sokkal nagyobb, fontosabb, értékesebb és veszélyesebb, mint holmi gyilkosságok és politikai szempontok. A múlt egy darabját, ami tán mindent felülírhat. És amit talán jobb lenne mégis feltáratlanul hagyni.

Robert Jackson Bennett a tavalyi Horzsolások után ezúttal is azzal nyer meg, amihez talán a legjobban ért: a világépítéssel. Bulikov, elveszett isteneivel lenyűgöző, grandiózus vízió – Shara vájkálása történelmükben maga a kánaán fantasy-rajongóknak. Miközben a történet maga egy itt-ott azért kiszámítható krimire hajaz, jócskán megbolondítva politikai intrikákkal és vallásfilozófiával. Ami egyébként a regény legérdekesebb része lehet mindenkinek, aki történetesen nem annyira fantasy-rajongó, mégis kezébe veszi a könyvet. Hol gyökereznek a csodák? Mi alakítja a hitünket? Az istenek formálnak a képükre minket vagy mi formáljuk a képünkre saját isteneinket? Mi történik, ha elhagynak minket és mi történik, ha mi elhagyjuk őket? S vajon meg tudunk-e birkózni akár mi, akár az isteneink hiteink ellentmondásaival?

Bennett okosan kérdez és szerencsére nem rág a szánkba kész válaszokat. Ezzel együtt is eme könyve jóval hagyományosabb fantasy, mint például a Horzsolások (ami ugye jószerivel besorolhatatlan műfajilag…). Ami önmagában nem baj – hátha így nagyobb sikerrel talál utat az olvasókhoz. Én ugyan nem szerettem meg annyira, mint az előző könyvet, de hibátlan világépítésével, lenyűgöző atmoszférájával, a történet döccenőiért bőven kárpótoló történelemben való vájkálással és remekül megrajzolt, szerethető-utálható szereplőivel mindenképpen megérdemli a figyelmet. Azért meg külön köszönet a szerzőnek, hogy végre egy fantasy-főhősnő, akiről nem az jutott először eszembe, hogy ez a fickó is csak azért írt női főszereplő köré regényt mert egész kamaszkorában rá volt izgulva fantasy-képregények hiányos öltözetű amazonjaira. Azért meg pláne, hogy hagyta pont olyan szépen elillanni a romantikus szálat, ahogy kell… No és Vo utolsó monológja – ezért még egy szívecskét is idetolnék, ha olyan szívecskézős típusú blogger lennék.

Csak így tovább, kedves Robert! Várom a folytatást…


Kiadó: Agave
Fordító: Huszár András

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...