2016. június 15., szerda

Eleanor Catton: A fényességek

Kardigános kalandregény – ez volt az első gondolatom, amikor nekikezdtem Eleanor Catton Booker-díjjal jutalmazott, grandiózus, hömpölygő regényének. Aki a díj és a hozzá kapcsolódó felhajtás (legfiatalabb díjazott, az első új-zélandi díjazott, a leghosszabb díjazott mű…) után valami töményen posztmodern és/vagy érfelvágós kortárs szépirodalom-ömlést vár, könnyen csalódhat. És még jó páran, attól tartok. Ez a regény leginkább a tizenkilencedik századi lassú, ráérősen építkező, ma már a szószátyár jelzővel illetett nagyregények megidézése. Kortárs trendek helyett egy jó évszázada elfeledett modor felelevenítése. Hogy önmagában ez a gesztus ér-e bármilyen díjat, azt nem én fogom megállapítani – a szöveg megformálásáért én nem biztos, hogy odaítéltem volna, de nem látok a díjat odaítélők fejébe. Ellenben baromi jól szórakoztam, és bár nagyon tudom értékelni a posztmodern játékokat és veszettül odavagyok egynémely szívet kiskanállal kikaparó kortárs szépirodalmi vadhajtásért, meg kell mondjam, olvasóként ez most épp elég volt.

Mert nem csak egy irodalmi divatot és kort idéz meg, bennem is megidéz egy olvasási módot, amit manapság már nem nagyon szeretünk (?) művelni. Felidéz nyarakat, amikor a fűben hasalva az egész nyári szünetet odaajándékoztam egy ezeroldalas monstrumnak, jólesően beleveszve a lassan hömpölygő mondatokba, a megannyi szereplő jellemzésébe, kockás füzetbe rajzolva a szerteágazó szereplőgárda kapcsolathálóját. Mondják, rohan a világ, mi meg - könyvmolyok, bloggerek - mondjuk, hogy egyre rohanóbban olvasunk. Nehéz is lenne tagadni. Épp ezért tud nagyon jólesni, amikor egy könyv megállásra késztet, lelassít, elgondolkodtat. Hozzálassulunk.

Kalandregény, írtam fentebb – nem tudok másként nézni rá. Új-Zéland, aranyláz, a viktoriánus erkölcsiség elől a Föld másik végére menekültek szabadossága, örömlányok, spiritiszták, rejtélyes holtak és egy megmagyarázatlan eltűnés (gyilkosság?) utáni nyomozás adják a regény gerincét, miközben a bolygók szüntelen járják táncukat a szereplőink körül. (Ad egyfajta pikantériát a megvalósításnak a horoszkópokkal való játszadozás – ugyanakkor némi misztikus színezeten kívül nem tesz hozzá annyit a cselekményhez, amit talán várnánk. Persze lehet, aki ért valamicskét a bolygóállásokhoz, többet olvas ki belőle, számomra ez eléggé mellékes maradt.)

Szóval kalandregény… Amely úgy kezdődik, mint valami Tarantino-western (nem is tudjuk eldönteni sokáig, hogy vérfürdőbe vagy szópárbajba torkollik-e): Walter Moody, az Angliából egy családi tragédia után az arany nyomába eredő ügyvédjelölt belecsöppen a Korona szálló ivójában gyanúsan összeesküvés-hangulatot árasztó tizenkettek gyűrűjébe. A bankár, a szerkesztő, a szállodaigazgató, a pénzmágnás, az ötvös, a bizományos, a patikus, a hajóügynök, a bírósági írnok, a lelkész, az ópiumbarlang-tulajdonos és a bennszülött (igen, ez így olyan mint egy rossz vicc, de ne riasszon el senkit a szereplők tömege – Catton igen elegánsan és kreatívan oldja meg, hogy mindenki markánsan egyedi és megkülönböztethető legyen, csak egy-két alkalommal éreztem, hogy a kockás füzet jól jönne…) azt kívánják felderíteni, mi történhetett az éjszakán, mikor a város közkedvelt prostituáltja a lehető legfurcsább körülmények között kísérelt meg öngyilkosságot, egy ismert és gazdag vállalkozó eltűnt, egy lecsúszott alkoholista meghalt, kunyhójában hatalmas mennyiségű aranyat hagyva maga után, egy kívülálló politikus a városba érkezett, egy hajó sietve felhúzta a horgonyt, egy utazóláda pedig eltűnt majd feltűnt… Így vagy úgy mindannyiuknak közük van a bűnügyhöz (vagy bűnügyekhez) – ám nagyrészt sem maguk, sem a többiek nem tudják, miképp.

A klasszikus „kívülálló csöppen nagyszabású titkos összeesküvésbe” helyzetből egyértelmű, hogy Moody lesz az, akinek ki kell deríteni az összefüggéseket – persze maga sem tudja (hát még a többiek) hogy már érkezése előtt belekeveredett a rejtélybe. Minden mindennel összefügg – de hogy ki kicsoda ebben a grandiózus játszmában, honnan származik és hova tűnt az arany, ki adta ki magát másnak és ki játszik kettős játékot, mi lett az ópium sorsa és mi érte az örömlányt, honnan ismeri egymást az ópiumkereskedő, a börtönőr és a felesége és milyen titkok húzódnak még a régmúltban, ahhoz bizony végig kell utaznunk ezen a lassú, megannyi kitérővel tarkított utazáson. Megéri, mert a majd’ ötszáz oldalas felvezetés után (könnyen lehet, hogy a leghosszabb felvezetéssel bíró regény címére is pályázhat A fényességek) mintegy visszafelé megismerhetjük a tizenkettek által elbeszélt történetet a maga valójában. No nem mintha ez sokkal tisztább képet adna mint a spekulációk és gyanúsítgatások halmaza, amivel az elején megajándékoznak minket, de a két történet már sikerrel kiad egy teljes képet. Egy képet árulásról, kapzsiságról, bosszúról, függőségről, évtizedes titkokról, vezeklésekről és szerelemről. Van, ami nem változik.


Azt hiszem, mindig ehhez a hangulathoz
fogom társítani :) 
Catton mintha jóízűen fricskát mutatna napjaink regényirodalmának: részben a formai játékkal, egy elbeszélésmód megidézésével (és visszaemelésével a fősodorba), részben a témaválasztással – hisz akármibe csomagoljuk, valójában nincs történet szerelem és bosszú nélkül. A bátorság díjazandó, amivel ez a nagyon fiatal új-zélandi írónő mer ennyire nem divatos regényt kiadni a kezei közül és gátlástalanul ostromolni vele irodalmi csúcsokat. Persze lesz, aki unni fogja (aki már most berzenkedik a tizenkilencedik századi regények hangulatától, bele se kezdjen), lesz, aki hiányolja belőle a truvájt (aki a modern regény minimumát Pynchonnál húzza meg, az se), lesz, aki még így is túlságosan eseménytelennek tartja majd (mert azért ez szépirodalom, még ha kalandos és nyomozós is, nem követik egymást oldalanként az akciók) – én mégis remélem, hogy megtalálja az értő közönségét itthon is. Számomra eddig az év legkellemesebb olvasmánya, és ha egész őszinte akarok lenni, legszívesebben most azonnal újrakezdeném. Iszonyúan hiányzik már most az az elringató, békebeli hangulat, amibe belecsöppentem általa.


Kiadó: Európa
Fordító: Rakovszky Zsuzsa

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...