2016. október 31., hétfő

Sylvain Neuvel: Alvó óriások

Úgy voltam ezzel a könyvvel, mint a főszereplő kis Rose Franklin a gödörrel, amibe beleesett: beleolvastam és nem tudtam szabadulni tőle. Pedig eszem ágában sem volt beleragadni, épp két-három másik olvasmányban voltam, nyakig, de épp aznap, amikor meghozta a postás, nem volt nálam semmi. Nosza, kukkantsunk bele hazafelé a buszon. Aztán észre sem vettem hogy még az este lecsúszott a fele.

Az Alvó óriások leginkább ezzel vesz meg: pörög, mint a veszedelem. Ha egyszer elkezded, nem nagyon hagyja letenni magát. Olvasom a kritikákban, hogy a sajátos forma - a naplóbejegyzésekből, interjúkból, jegyzőkönyvekből összeálló sztori - nem húz úgy be mindenkit, mint egy hagyományos regény, akad aki hiányolja a hosszas leírásokat, a szereplők mélységeit, a nagyléptékű összefüggések fejtegetését. Nos, simán el tudom képzelni, hogy valóban így van, a levélregény sem való mindenkinek, én viszont mindig imádtam. El tud persze bűvölni ezer oldalnyi ráérős leírás, lásd A fényességek, hogy ne menjünk messzire, de néha baromi jól tud esni ez a fajta töredezett de mégis egésszé összeálló kaleidoszkóp.

Szóval a kislány, aki beleesett… Rose Franklin egy este a szülők határozott ellenkezése közepette elindul hogy kipróbálja új biciklijét. Aztán egy gödör mélyén találja magát egy óriási fémtenyérben, körös-körül idegen nyelvű vésetekkel a láthatóan idegen anyagú „falban” – naná, hogy felnőve fizikus lesz, és pikk-pakk a rejtélyes leletet kutató kis csapatban találja magát. Rögvest annak az élén, egy öntörvényű és kissé túlságosan is tökös helikopterpilóta(nő) és navigátora, valamint egy elvarázsolt kanadai nyelvész társaságában. Az ő négyük naplóbejegyzéseiből és a projekt titokzatos irányítójával való beszélgetéseik átiratából áll össze a cselekmény bő háromnegyede.

Amely cselekmény persze elsősorban a tenyérhez tartozó többi testrész felkutatása és a részek összelegózása körül bonyolódik. És hemzseg a kérdésektől. Mi ez a gigantikus (húsz emeletes épület magasságú) robot? Hogyan került Földünkre? Kik készítették? Mi célt szolgál? Mihez kezdünk vele, ha összeraktuk? Megfejtjük valaha az irányításának titkát vagy lesz egy irányíthatatlan tömegpusztító fegyverünk? Meg kell-e egyáltalán fejtenünk a titkait vagy jobban járnánk, ha hagynánk békében pihenni a föld alatt? És vajon miért épp most fedte fel magát előttünk, ha a kutatások szerint több tízezer éve pihen?

Miközben kutatóink fáradhatatlanul próbálkoznak válaszokat lelni a fenti kérdésekre, küzdenek emberi gyengeségeikkel: kapcsolatok szövődnek, féltékenységek és indulatok szabadulnak el, hibáznak, olykor jóvátehetetlenül, lázadnak majd hősieskednek kicsit, végül nagyjából mindannyian függővé válnak a küldetéstől. Hisz ha az emberiség jó eséllyel legnagyobb tudományos felfedezésében vehetsz részt, nem szállsz ki egykönnyen. Nem is nagyon szállhatsz, főleg ha minden tetted valamely állam valamely törvényébe ütközik és a felfedezésedre úgy nagyjából mindenki igényt tartana akár az életed árán is. Mert olykor azért elengedjük főszereplőink kezét, és betekintést nyerünk a leletet övező nagypolitikai és üzleti játszmákba is –  történetesen ezeket a részeket élveztem legjobban, akkor is, ha nem sok jót ígérnek a folytatásra. Ahol aztán bármi megtörténhet – pláne ha még a felidézett mitologikus történeteket is számításba vesszük. Nem is beszélve az epilógusról, ami újabb szintet nyit ebben a globális kirakósban…

Mikor is olvashatjuk a következő részt?


Kiadó: Agave
Fordító: Török Krisztina

7 megjegyzés :

Mia Mona írta...

Én meg a bejegyzéseddel jártam úgy, mint te a könyvvel... Lássuk, mi szippantottan be Ilwerant ennyire. Ja, hogy ez erről szól, á, nem az én asztalom, nem olvasom tovább... Jé, de jó az a kép, szemem visszasiklik a szövegre... Lehet, hogy ez nem is rossz? Milyen misztikus, még a lúdbőr is kirázott. Na jó, végül is mi baj van abból, ha várólistára teszem... :D :D

Ilweran írta...

:D örülök hogy ennyire tetszett, mondjuk a könyvet nem biztos hogy ajánlanám neked magamtól, de soha ne mondd hogy soha lehet egyszer megtetszik a műfaj ;) amúgy messze nem egy korszakalkotó sci-fi, a forma az ami nagyon be tud húzni...

PuPilla írta...

Ajj de jó! Nem bánom, hogy nekem is van, ez után a poszt után főleg nem! :))) Alig várom, hogy olvassam! :)
Szeretem én is az ilyen jegyzetekből, naplórészletekből, beszámolókból álló formát, ha jól rakják össze, semmi töredezettsége nem marad, és tényleg szépen összeáll.

Ilweran írta...

Remélem, tetszeni fog ;) nem szabad túl komolyan venni, azt hiszem ennyi a titka. Ez a forma meg néha nagyon jól tud esni.

Mia Mona írta...

Igen, a forma nagyon birizgál. A J. J. Abrams könyvet is már jó ideje tervezem beszerezni. :)

PuPilla írta...

Nem vettem azért komolyan, de nekem nagyon lassan csúszott, nem nagyon találtam a hangot vele, mindennek éreztem, csak gördülékenynek nem.
De a felvetett kérdések nagyon tetszettek, és én is kíváncsi vagyok a folytatásra, olvasni fogom! :)

Ilweran írta...

Óóó :( olvastam a posztod, azért örülök hogy végül is tetszett!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...