2016. december 29., csütörtök

2016 könyvekben – évösszegzésféle Ilweran módra…

Ismét eltelt egy év, ismét itt az évösszegzések ideje. Rettentő unalmasnak érzem megint csak azzal kezdeni, hogy sűrű és nyomasztó év áll mögöttünk, de higgyétek el, nekem sokkal jobban fáj, mint amennyire ti unjátok. Jól esne már egy olyan december, amikor nyugodt szívvel leírhatom, hogy szuper évem volt – de egyre kevésbé hiszek a mesékben. Komoly veszteségek és fojtogató feszültség fémjelezték az évet és bár a manapság uralkodó cukiságdiktatúra azt diktálná hogy ezeket söpörjem a szőnyeg alá és fókuszáljak a rózsaszín ködre, elárulom, néha kurva nehéz. Szóval, bár akadtak jó dolgok, szívmelengető élmények, volt részem feltöltődésekben és kaptam komoly ajándékokat is a sorstól, ha összegzem az évet, elsőre nem ezek jutnak eszembe.

Mindez sajnos meglátszik a blogon is. Hét éve nem született ilyen kevés posztunk, mint idén – keveset is olvastam, és még ha olvastam is, írni aztán pláne nem volt kedv és energia. Sokáig azt mondtam, az olvasás minden helyzetben menekülés, gyógyír, kiút – hát most eljutottam egy olyan lelki-szellemi kimerültségbe, amikor az egymás mellé halmozott betűkben értelmet találni a lehetetlennel volt határos. Hisztisen és keveset olvasok és még hisztisebben és kevesebbet blogolok, hogy ez hosszú távon hova vezet, nem tudom, de ha tendencia lesz, akkor el kell gondolkodnom azon, érdemes-e így folytatni.

Számszerűen egyébként ez az év négy könyvvel hozott kevesebbet mint a tavalyi, ám köszönhetően az olvasott monstrumoknak, oldalszámban jó kétezret vertünk az előző évre. El nem tudom képzelni, mi ez a monstrum-túltengés a piacon és az olvasmányaim közt, de lassan kéne valami határt szabnom a még elfogadható oldalszámoknak (vagy beszerezni egy hátizsákot…). Listamániás bloggerkollégák kedvéért álljon itt az idei 5 legvaskosabb olvasmányom:
Sántárám – 990 oldal
A fényességek – 940 oldal
Black Out – 680 oldal
Ílion – 660 oldal
Hyperion bukása – 630 oldal
Ugye hogy nem vagyok normális? :) (Hogy ehhez képest miket tervezek jövőre, azt ne is firtassuk…)

Persze ezek csak számok, amiknél sokkal fontosabb a minőség. Hát… Nem mondhatnám nyugodt szívvel, hogy nem tudnék jobb évet elképzelni olvasmányélmények szempontjából. Visszanézve a tavalyi listát, amikor különösebb gondolkodás nélkül ki tudtam választani hat zseniális, potenciális kedvenc olvasmányt, amelyek hosszú évekre velem maradnak, az idei termés majdhogynem siralmas. Alig tudtam belőni a top tízet, és bár a végső listában azért szép számmal vannak nagyon jó könyvek valahogy azt az aha-élményt hiányoltam idén ami korábban oly sokszor megvolt. A nagybetűs RÁCSODÁLKOZÁS hiányzik, az, hogy úgy vágjon pofán a könyv, hogy utána átértékeljek mindent amit korábban az irodalomról gondoltam. Ezt idén egy szerzőtől kaptam meg, igaz, tőle legalább kétszer is (viszont ő sem új felfedezés).

Azért akadtak idén is kellemes meglepetések, könyvek, melyektől sokkal kevesebbet/rosszabbat vártam, mint amit végül adtak:
- az évet rögtön remekül indítottuk az S – Thészeusz hajójával, ami, ahhoz képest, hogy mennyire tartottam tőle hogy csupán egy agyonhájpolt lufi, marha jó szórakozás és igazi szellemi kaland volt
- a nemisannyiranyolcadik nyolcadikHarry Potter kötettől való idegenkedésemről már bőséggel írtam, ehhez képest kellemes csalódás volt – ha nem is ájultam el tőle annyira, mint amennyire egy ősrajongótól elvárható
- a nyári olvasási hisztimből számomra is meglepő módon egy tech-krimi rántott ki, a Black Out annyira szuper volt, hogy utána hetekig gondolkodtam a felvetett témáin (és fárasztottam a környezetem vele)
- Amanda Palmer és A kérés művészete komolyan átkapcsolt egy kapcsolót  a gondolkodásomban, ami rám fért és mellette még baromi jól szórakoztam is
- Az év legjobb sci-fi és fantasynovellái pedig pont úgy szélesítette a látókörömet, ahogy azt a hasonszőrű válogatásoktól el lehet várni, azzal viszont meglepett, hogy mennyi szerzőre csodálkoztam rá általa – jó lenne minél többüktől olvasni még magyarul

Mint minden évben, idén is akadtak csalódások, az év legrosszabbja címet holtversenyben kapja a majd’ két évtizede halogatott, épp ezért duplán fájó első King-olvasmányom, a Tortúra és Alice Hoffman YA-förmedvénye, a Gyönyörű titkok múzeuma. Különösebben dühöngeni most nincs kedvem miattuk, elég időt pazaroltam már rájuk.

Költöztek új tereptárgyak a lakásba ❤

Lássuk ezek után a hagyományos évi top tízes listát, visszafelé haladva:

10 – Moskát Anita: Horgonyhely – Okos, sokrétű, kompromisszumok nélküli könyv izgalmas sajátvilággal, ami sikerrel mutat túl a ráhúzott „gender-fantasy” kereteken és a végletekig következetesen túr le a mocsokba – ahol aztán ránk talál. Ránk, emberekre.

9 – Emily St. John Mandel: Tizenegyes állomás – Posztapokaliptikus történet a szépség utáni keresésről, arról, hogy az életben maradásnak is kell legyen értelme, hogy nem vetkőzhetjük le azt, ami emberré tesz minket, csak azért, mert körülöttünk darabjaira hullott a világ.

8 – Baráth Katalin: Arkangyal éjjel – Vékony jégre merészkedett a regény fő témájával Baráth Kata, de csodálatra méltó magabiztossággal táncolt végig rajta: nem csap át sem köldöknézős szociodrámába, sem szenzációhajhász bulvárregénybe, sem konyhapszichológiával nyakon öntött trendi házastársi drámába – ehelyett végig megmarad szórakoztató, ám kőkemény kriminek, alaposan megspékelve társadalmi mondanivalóval. Egye fene, nem bánom, hogy a századelős kedélyeskedés a múlté lett…

7 – Jonathan Franzen: Tisztaság – Most először éreztem azt, hogy Franzen elsősorban szórakoztatni akar és nem karcolni. Könnyedség érződik minden során, még a legdrámaibb és a legszívettépőbb részleteknél is (mert persze vannak). Már-már humoros, már-már krimibe illő nyomozás, már-már szórakoztató irodalom. Ez is jól áll neki.

6 – Robert Galbraith: Gonosz pálya – Rowling a Cormoran Strike kötetekkel egyre jobb lesz: ezúttal a mindennapjainkat átszövő erőszakot és az azzal szembeni rossz, rosszabb és még rosszabb társadalmi reakciókat ábrázolja, kegyetlenül éleslátóan. No meg a mindenre rátelepedő médiát, ami lassan másra sem jó, minthogy táptalajt nyújtson a legkülönfélébb perverziók burjánzásához. Nehéz vele vitatkozni.

5 – Colm Tóibín: Mária testamentuma – Bátor könyv ez. Colm Tóibín Máriája esendő, fájdalmakkal, szégyennel, önváddal teli Mária, aki nem a Megváltót siratja – hanem a fiút, aki elhagyta. Önmarcangoló monológja egy zátonyra futott anya-fiú kapcsolat (minden zátonyra futott anya-fiú kapcsolat) krónikája, apokrif evangélium, az ideológiai alapú történelemhamisítás elleni kiáltás, az emberi hiszékenység és megvezethetőség józan kritikája.

4 – Robert Nye: A néhai Mr. Shakespeare – Szórakoztató és okos posztmodern gyönyörűség, melynek minden illetlen sorából süt az olthatatlan rajongás a botrányosan megismerhetetlen William Shakespeare és művei iránt. Újsütetű Shakespeare-mániám egyik gyújtópontja.

3 – Eleanor Catton: A fényességek – Régimódi, ráérősen hömpölygő nagyregény szerelemről, árulásról, bosszúról, aranylázról és misztikus egybeesésekről. Catton mintha fricskát mutatna napjaink divatos regényirodalmának, és mi ezt nagyon élvezzük.

2 – Dan Simmons: Hyperion bukása (a linkelt posztot Zoli írta) – Óóó Simmons szerelem lesz, ez már tavaly eldőlt, de a zseniális Hyperion folytatásával csak még magasabbra pöccintette a lécet saját maga és mindenki más számára. Ez már jóval agyalósabb olvasmány, mint az első kötet és nem is sikerült minden akadályt zökkenőmentesen vennem de minden sora elvarázsolt…

1 – Dan Simmons: Ílion (a linkelt posztot Zoli írta) – …és ezt csak Simmons tudta idén megismételni az Ílionnal. Nem hittem volna, hogy ennyivel felül tudja múlni önmagát (is), de sikerült. Az Ílion a megtestesült bölcsész-sci-fi álom, amint befejeztem legszívesebben újrakezdtem volna. Alig várom a folytatást :)

Ő már nem kucorodik a könyvre ha olvasunk :(

Toplistán kívül (mert minden listán felül áll) meg kell emlékeznem az idén útjára indított Woolf-projektemről, amit Priya Parmar botrányosan rózsaszín ál-életrajzi akármicsodája provokált ki és sajnos korántsem értem a végére, de legalább belefért pár újraolvasás és született pár új Woolf-poszt. Jövőre ezt egészen biztosan folytatom! Egyébként igyekszem csínyján bánni a jövő évi tervekkel, annyira fogalmam sincs, mit hoz az új év, több téren várok változásokat és jó pár olyan offline tervem van, ami óhatatlanul kihatással lesz az olvasásra plusz az online életre fordítható időre is. Szóval olvasós-írós fogadalmakat inkább nem teszek. Ha sikerül teljesítenem bármi kihívást, az is csak hab lesz a tortán.

Szokott itt lenni egyéb kulturális mindenféle… Gondolkodtam is rajta, de nem jutnak eszembe annyira kiemelkedő élmények, csak azért meg nem pakolok ide random címeket, hogy itt legyenek. Nem arról van szó, hogy idén kevés jó film-zene-koncert-miegymás élményben volt részünk, inkább arról, hogy a megelőző években nagyon is sokban és most picit csendesültünk. Az időm nagyobb részét töltöttem itthon főként sorozatozással (jobban csúsztak, mint a filmek), ezekről többször írtam – szándékomban áll folytatni a kisképernyős hadviselést. De azért jövő évre már most bevéstünk a naptárba három nagyon várt újcirkusz- illetve színházi előadást, úgyhogy nem kell félni, nem maradunk teljesen kultúrprogramok nélkül…

Legyen elég ennyi. Jövőre veletek ugyanitt! Reménykedjünk, hogy eggyel nyugisabb évünk lesz.

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...