Zadie Smith: NW

„Natalie Blake és Leah Hanwell abban a hitben éltek, hogy az emberek szuggerálják őket, hogy szaporodjanak. Rokonok, idegenek az utcán, emberek a tévében, mindenki. Az összeesküvés még magasabbra nyúlt, mint Hanwell képzelte. Blake kettős ügynök volt. Esze ágában sem volt nevetség tárgyává válni azzal, hogy nem éri el, amit várnak tőle. Számára csak időzítés kérdése volt.”

Ízlelgessük kicsit a fentieket: elérni, amit várnak tőle – írja Zadie Smith Natalie gyermekvállalásáról. Nem ez az (egyetlen) központi témája a könyvnek, mégis: nekem mindent elmond Zadie Smith Északnyugat-Londonjának két hősnőjéről ez az idézet. A teherbe eséssel egy éve próbálkozó, rokonok-barátok-ismerősök élcelődéseit több-kevesebb méltósággal viselő, kudarcos párját vigasztaló, de titokban fogamzásgátlót szedő Leah és a gyerekre sose vágyó, de a lépésről lépésre kitalált, magazinhasábokra illően tökéletes családi életért teljes természetességgel bevállaló Natalie kapcsolatáról. A mai harmincas nők szereplehetőségeiről és a társadalom által támasztott szerep-elvárásokról. A megfelelni akarásról és a kitörés lehetőségéről – avagy csak akkor vagyok képes kitörni fojtogató közegemből, ha beilleszkedem egy másik körülölelő közegbe és magamévá teszem - akár ugyanolyan fojtogató - elvárásait?

Kitörések és fájó állandóságok regénye az NW. London északnyugati része, egy lepukkant willesdeni lakótelep, önkormányzati lakásokkal, segélyen tengődő lakókkal, drogosokkal, leányanyákkal, sittesekkel. Etnikai sokféleség, zavaros vallási közösségek, összetartó és egymást gyilkoló szomszédság, bandaharcok. Innen törne ki a két gyerekkori jóbarát, az ír származású Leah Hanwell és a jamaicai felmenőkkel bíró Keisha Blake. Kettejük körül forog egész NW – hiába hogy Felix és Nathan is itt kering, ez nem csak nagyon London-regény, de nagyon női regény is. Nemhiába, hogy a négy különálló fejezet - négy kvázi-kisregény - közül a leghangsúlyosabb Leah és az immáron Natalie-vá váló Keisha története – Felix realista kisregénye csupán beékelt történet, kvázi-hangulatfestő életkép NW-ből, ami csak baljós hátteret ad a két hősnőnek, míg Nathan fejezete szinte kizárólag a Natalie-val való kapcsolatában érvényes.

Érdekes kísérletezést folytat Zadie Smith a lapokon. Leah posztmodern-töredezett, de sodró lendületű és valójában rém szórakoztató módon elmesélt fejezete és Felix realista eszközökkel megírt „egy napban egy élet” tisztelgése után Keisha-Natalie 185 pársoros részecskére bontott élettörténete mintha direkt pimasz fricska lenne az olvasónak: nesztek fragmentált elbeszélés, nesztek posztmodern, nesztek irodalmi zsonglőrködés, úgyis ez kell… És tényleg. Persze fele ennyire sem működne a zsonglőrmutatvány, ha nem tudná Natalie személyiségéhez illeszteni a formát: a töredezettség tökéletesen szolgálja annak bemutatását, ahogy szereplője viszonyul – élethez, karrierhez, barátsághoz, szerelemhez. Míg Leah a „nem tudom, mit akarok” csapongó, álmatag, sodródó állapotában leledzik, addig Natalie pontról pontra tervezi életét. Kitörését a telepről, karrierépítését, családi életét és lázadását is.

Mert van itt persze lázadás – hogy az önként vállalt normák fojtogatása ellen, vagy csak úgy megszokásból, azt sose tudjuk meg. Nem engednek közel magukhoz ezek a szereplők, így lehet, hogy bár értjük, miért küzd Natalie egyszerre a biztonság és az izgalom, az unalom és a káosz, a kifinomult és a mocskos iránti vággyal, nem érezzük. Ahogy Leah tengődő bizonytalanságát, vagy Felix eksztatikus kitörési kísérletét sem. Furcsa mód aki a legélőbb a szereplők közül, az épp a telep kilátástalanságába beletörődő, profetikus Nathan – mintha azt mondaná a szerző: aki maga mögött hagyja NW-t, az a lénye egy darabját is maga mögött hagyja. Csak akkor maradsz önmagad, ha elfogadod a gyökereid és együtt élsz velük. Persze hogy ez természetszerűen azt jelenti-e hogy bele kell törődni a reménytelenségbe, és meg sem kísérelni egy jobb életet, vagy lehetséges egy középút, arról lehet vitatkozni.

Érdekes, nyugtalanító regény az NW – formai és tartalmi szempontból is. Zadie Smith nem egy léleksimogató szerző, inkább trükkös: amilyen könnyen olvasható, szórakoztató, posztmodern játékai ellenére is olvasóbarát a könyve, annyira belénk mászik, és nem hagyja letenni magát, napokkal az olvasás után sem. Kíváncsi vagyok, mi pluszt adhat hozzá, ha valaki ismeri az ábrázolt környezetet szocio-kulturális szempontból – sajnos én nagyjából semmit nem tudok Északnyugat-London életéről azon túl, amit elsőre kidob a google. Viszont azt jólesően nyugtáztam, hogy nem véletlenül érzem, hogy jól illeszkedik az NW a London-regények sorába – a szerző bevallása szerint is akad itt némi Mrs. Dalloway hatás. Mind Felix, mind Natalie fejezetében ott rejlik egy vaskos Clarissa Dalloway párhuzam lehetősége: egyik esetben az „egy napban az élet” jelleg, másik esetben a folytonos múltba révedés, a térben és időben párhuzamosan tett utazások miatt. Mindenki mozgásban van: nem csak Londonban járkálnak fel-alá, hanem saját múltjuk és jelenük között is, sőt, egy ponton hála a virtualitásnak különböző (egykori, vélt, valós) személyiségeik közt is. Nincs megállás. Nincs állandóság. Nincs biztonság. Az egyetlen, ami állandó, maga NW.

Kiadó: Európa

Fordító: Pék Zoltán