2012. május 23., szerda

Saul Bellow: Sammler bolygója

Mint egy igazi, békebeli, polgári regény. Nem lehet átrohanni rajta. Ízlelgetni kell, szertartásosan, megadva a tiszteletet olvasás közben. Nem viseli jól a „kutya-futtát”. Majdnem hogy eltartott kisujjú ötórai teaivás-szerű tempót és grandezzát kényszerít ki, hogy aztán, a megfelelő pillanatban, amikor az ember már berendezkedik a polgári szöveg-miliő biztonságába – képen csapjon valamiféle vaskos „kortársival”. Mint egy igazi, békebeli polgári regény keserves, széthullás-kori paródiája. „…most neki kellett megcsinálnia mindent, ami egykor a cselédség feladata volt. Egyfajta templomi szertartásossággal. Elismerve a társadalmi hanyatlást. A romokban heverő múltat…”

Arthur Sammler az egykori angliai harmincas években lengyel zsidóként a kultúra-elit; többek közt H. G. Wells, Orwell ismeretségével büszkélkedhetett. Hogy aztán a legrosszabbkor térjen haza Lengyelországba. Lányával, Shulával együtt csodával határos módon túléli a poklot. Unokaöccse, a gazdag New York-i nőgyógyász: Elya Gruner révén Manhattan-be kerül. Ahol Gruner gyerekeinek és baráti körének lesz egyfajta lelki szemetesládája. Egy darabka menekült „régi Európaként” a szexuális forradalom idején. Aki a régi életében kénytelen otthon lenni az új világban is. „Milyen nehéz az emberélet itt, a szilárd polgári formák között! Az állandóságra törekvés szomorú. Az emberek… túl nagy nyomatékot adnak a felbomlott bizonyosságnak; amiben korábban hittek, bíztak, azt most fekete humorral keretezik… így tekintenek vissza az elutasított polgári stabilitás sötétségére. Ez sem helyénvaló, ez sem korrekt. Hogy az emberek legalizálják a tunyaságot, ostobaságot, felszínességet, nyugtalanságot, paráznaságot – gúnyt űznek mindabból, amit valaha tisztességnek neveztek…”

Sammler legfontosabb tulajdonsága a kultúra „hétköznapi valóságához” való makacs ragaszkodás. Nem tud hatással lenni a környezetére – a saját lányára a legkevésbé. De nem adja fel. Próbálja képviselni azt, amit a háború alatt elveszített, s a megmentői kedvéért újra magára húzott – mint egy folytonossági hiányokkal szaggatott vén öltönyzakót: azt az életszervező értékrendet, amely a fiatalabbaknak puszta kulissza, előny-szerző hivatkozási alap, törvények kiskapuinak bonyolult körülöttese. Amely számukra a „törzsi viszonyok”, az elitet mindenütt jellemző korrupciók és stiklik önszépítő ruhája – s amely az „utca” számára már régóta nem is létezik. Sammler nem tud túllépni a buszon többször is, kényszeresen megfigyelt tolvaj egykedvűségének botrányán. Nem tudja megemészteni a Bűnhődés nélküli Bűnt.

Persze sznob is, a maga komótos módján. „Nem személyes sérelemként élte meg a történteket, a bántani akarás csapta arcul. Micsoda szenvedély, csak hogy „valódi” legyen valaki. De a „valódiság” egyben brutalitás. És elfogadni a szart mint alapminőséget …körülötte céltudatos, agresszív, üzleti ügyeiket intéző, elszánt emberek tették, amit az ember általában tesz… de a különlegeseket, mint Sammler… őket nem a cél, hanem a környezet esztétikus feldolgozása vezérelte.” A környezetében számos ifjabb tisztelő akad – s ifjú rokon, a megmentő, Elya Gruner gyermekei: a nőstényállat Angela, s a fantaszta Wallace. Egytől egyig pszichiáterek páciensei – és Sammler az ember, akihez az analizáltak egyfajta utókezelésre járnak, akinek elmesélik magát az analízist. Elmesélik az élmény elmesélésének történetét, és magánbotrányaikat, az élményt is az embernek, aki nem szorul analizísre – hiszen hordoz értékrendet. Aki a korban, az analizáltak korában maga az élő anakronizmus.

„A forgalommal együtt a szél is feltámadt, és a nap manhattani viszonyokhoz képest meglehetősen erősen hatolt be Sammler lényének nyílásaiba, repedéseibe…” Gyönyörű mondatok mesélik a zaklatott napokat – Shula a maga fantazmái miatt Wellsről szóló kéziratot lop apjának, bonyodalmakba lökve nemzőjét. Elya Gruner, a megmentő és létfenntartó a halált várja a kórházban, miközben méltatlan csemetéi mind Sammleren keresztül akarnak tőle valamit. Aki hiába látszik „egykori önmagának” a szemükben, a kultúra letéteményesének. „Amit Shuláról hallott, az fullasztóan nyomult be azon repedésekbe, amelyek az elmúlt három évtized során tárultak fel és tágultak ki… Nos, nem az, akinek Shula hiszi… hogy is elégíthetné ki képzeletük igényeit?” Aki az életéért ölni kényszerült, kivetkőzni önmagából, az hordozza az értékrendet, mint a megszaggatott öltönyzakót, a viselkedésmódot, a méltóság teljességét, még a tartalma árnyékát is beletölti – de hinni nem hisz benne. Vagy talán mégis?

Bellow nem dönti el – a „belehelyezkedése” Sammlerbe itt is legalább annyira zavarba ejtő, mint másik híre regényhőse, a behemót bunkó „esőkirály”: Henderson esetében; legalább annyira teljes. Megalkotja a figurái igazát, de a korlátoltságaikat is, a dilemmáikat is, az önbecsapásaikat is. A szerepjáték maradéktalan – és nem csal az író, nem „zsebcselez”. Ami feloldhatatlan, azt a mese kedvéért sem oldja fel. A kultúra halott és mégis éltet. Talán arra elég, hogy majd jöjjön valaki, és elmondja felettünk is a halotti imát.


Kiadó: Park
Fordította: Dezsényi Katalin
 

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...