2014. június 20., péntek

Catherynne M. Valente: A lány, aki Tündérföld alá zuhant és a tivornya élére állt



A mesevilág, Tündérföld mindig veszélyben van. Mégpedig miattunk. Mert az ember minden lépése a mesébe egy új mese csíráját veti el. Nő, nődögél a csíra, és ahogy rásüt a mesefény, egyre furcsább árnyékot vet. Olyan az árnyék alakja, mint egy kislánynak Nebraskából – csakhogy ez a bátrabb alakja. Hosszabbakat ugrik, magasabbra repül és nagyobbat varázsol. Nemcsak hogy nem hajlandó félni semmitől, amit még nem látott, nemcsak annyi bátorságot vesz, hogy kérdezzen a Szibillától (mégpedig a leglényegesebb dolgot), ő valóban egy őrült, vad lény, aki táncol árnyakkal gazdagon pakolt földalatti birodalmában. Régen több ő, mint egyszerű és gyakorlatias (cseperedő) hősnőnk, Szeptember púkalányért cserébe adott puszta árnyéka; a neve Halloween, ő a sivár királynő, a Tégy, Amit Akarsz hercegnője, az éjszaka legjobb barátnéja. Nem csak egy árnyék, amelyet egykor a lósellők elhurcoltak magukkal. Aki gyarapítja népét, s e szavakkal bocsátja őket útjukra a birodalmában: „szabad vadak vagytok”. Aki tényleg a tivornya élén áll.

Azt hiszem, Cat Valente most már beeszi magát a bőröm alá. Lelkesen rakosgattam a Tündérföldét körülhajózó első kötet után, kedves mesélőim mellé képzeltem a tűzhöz, ami annyi mesétlen éjen melengetett. Bizonyára nem bánja – engem legalábbis nem zavarna, ha egy mondatban emlegetnének Astrid Lindgrennel, Michael Endével, C. S, Lewis-szal – bár erről a második kötetről egyébként Walter Moers, meg az élvezhetetlenre tandorított (Tandori áltar bravúrmagyarra ferdített) Az Álmodó Könyvek városa jutott az eszembe először. Saját maga után, úgymond, amikor pihenni becsuktam – mert olvasás közben én ugyan nem hasonlítottam senkihez, nem jutott eszembe más, meg a más meséje – pont elég volt, amit a kezemben tartottam. Hiszen Catherynne M. Valente ravasz mesélő – nem árulja el csak úgy a titkot.

Nézzük, mit árul el, és hogyan. Például amikor Szeptember találkozik egy régi baráttal, aki közben hivatásra lelt: Ó, Szeptember! Túl korai még, hogy egy barátodat a jó munka, a különös szenvedélyek és a nagy ambíciók rabolják el. Ennek bánata túlságosan felnőtt még a számodra. Akár a whiskey és a szavazás, ez is veszélyes, részegítő üzlet, mely súlyos, akár az esztendők. Ha örökre együtt tarthatnám kis törzsedet, megtenném. Nagyon szeretnék nagylelkű lenni. Némely történet azonban fényes indákat növeszt, amelyek látóterünkön túl kúsznak, magukkal sodorva, akiket legjobban szeretünk, és ha tudnám, miképpen lehetséges ezt méltósággal elfogadni, elárulnám a titkát… Csak hallgatom ezt a hangot, és csokoládés keksz: a viktoriánus mese íze kúszik a számba, Beatrix Potter kisasszony csodálatosan tiszta intonációja idéződik meg benne valóban – ha kíméletlenebbül szövődik is, ha valójában fogékonyabb is a sötétség ízeire a mese. Valente távolsága a meséit hallgatóktól az a közelség, amit akkor régen a méltóság és az érintés tisztelete szabott ki; de ahogyan mesél, az veszélyes, erős, kíméletlen. Az minden porcikájában mai. Ez a kettősség szerintem simán a lábához ültetheti a felnőttet is – szerintem élvezet lehet Valentét a gyerekeinknek felolvasni.

Imádom, ahogyan a világunkkal játszik! Hallgassunk bele egy phizikus, Avogadra fejtegetésébe: Jól haladunk. Már tudjuk, hogy Mirrha herceg Cs típúsú végcél, vagyis Csodás, mert annak még el kell válnia, hogy Hasznos uralkodó lesz-e belőle. Egy Thészeusz-típusú narratívamátrixban van felfüggesztve, ugyanakkor valamiféle gravitációs vonzást fejt ki az eseményekre, ami szokatlan egy T típusnál. Végtére is, annyi év után is emlékszünk rá. Sokkal könnyebb valamit elfelejteni, mint emlékezni rá… eljátszik a tudományos nyelvvel, parodizálja – valójában a mesei logikát fejti a gyerek szeme láttára, hiszen a gyerek számára zsigerből értett és elvárt fordulatokat öltözteti tudálékos szójelmezbe. Ezzel egyfelől megszurkálja a komoly felnőtt működés, az Ismeretlen Szavak és Szakkifejezések lufiját egy szemtelen gombostűvel, másfelől (mégiscsak) bemutatja a hasznát. Hogy elsősorban azért vannak e szavak, hogy értsük a magunk meséjét.

Folytatásnak pazar e kötet – de ha a szemére akarnék vetni valamit: biztosan nem áll meg a maga lábán. Csak az elsőnek nekidöntve. Úgy viszont, együtt bőségesen, két szépen rajzolt (kissé donga) lábon állnak, sőt, elindulnak bennünk azon a kalandos, boldog úton, ahol a legmegindítóbb emlékeink járnak. Őszintén remélem, hogy ennyivel nem ért véget a túra. Hiszen Tündérföld veszélyben van – épp miattunk, akik megmentenénk…


Kiadó: Ciceró
Fordító: Kleinheincz Csilla
 

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...