2015. szeptember 24., csütörtök

Fredrik Backman: A nagymamám azt üzeni, bocs

Szuperhősök márpedig minden hétévesnek járnak.

Elza nem ért a hétévességhez, de van egy nagymamája. Aki szuperhős. Életeket mentett, embereket gyógyított szerte a nagyvilágban. Azt mondják rá: eleven a korához képest – de ezt valójában úgy értik: rém idegesítő, sőt, dühítő. De nem ezért szuperhős Elza szemében: hanem mert mindig ott van a számára. Teljes testtel és a szabályok, törvények, szokás és tabuk teljes figyelmen kívül hagyásával. Egy ilyen nagymama felér egy hadsereggel. Amíg a „hadsereg” szíve, tüdeje, minden egyebe bírja. Mert Elza (aki mindjárt nyolc, de a nyolcévességhez se ért) egyszer egyedül marad. A nagymamája nélküle utazik a titkos nyelvvel rejtegetett hat mesebirodalomba. Elutazik Miamasba – Elza nélkül.

Holnaptól kezdve kiküldelek a legnagyobb kincsvadászatra, aminek valaha is a részese voltál, bátor kis lovagom. Készen állsz?

Lehet készen állni az ilyesmire? A veszteségre? Ahogy a hiánya helyére odasorakozik mindaz, amit a nagymama jelenléte eltakart – mindaz, amiről nem mesélt Elzának senki. Sem rendszerető, intézményt vezető, „mindenben a nagymama ellentéte” anyja, sem zavarba ejtően (jól beilleszkedett autista módjára)  működő, saját új családját igazgató apja, sem a szomszédok: a mogorva taxisofőr, az alkoholista nő, a férfi, aki hangtalanul jár és úgy tűnik el, mintha ott se lett volna… Britt-Marie főleg nem, ez a kenetteljes vénkisasszony-szerű liba, folyton telefonba üvöltöző párjáról: Kenről nem is beszélve. Ez egy átlagos ház. Többé kevésbé. Ahol furcsa mód mindenkinek a láthatón túl mutató köze van a nagymamához.

Aki nem mesélte el az unokájának a titkos nyelvükön, amit valójában zsigeri mód szégyellt. Persze azt se, amire büszke lehetett. Mást mesélt a titkos nyelvvel, és a titokzatos nevekkel – egy egész mesebirodalommal. Ahol minden mese a kicsit másból táplálkozik. A kicsit másból, amiből a világ valójában áll, az apró különbségekből, amiket elfelejtünk, hogy kimondhassuk bármire, bárkire: tipikus. Miamas, ahonnan a mesék származnak, Mibatalos, a harcosok földje, amely elpusztult a háborúban – az összes mesebirodalom valódi, hiszen valódi sorsok mesélődnek bele. Elza különös kislány: koravén, ezért kiközösített és kergetett – a szülők, tanárok által szőnyeg alá söpört csoportos gyerekerőszak futni kényszerülő áldozata. Ő a hibás: nem illeszkedik be. Nem hagyta a nagymamája, aki értékrendet adott át, s a mesebirodalmakkal valóságokat mesélt – nem hagyta, hogy beilleszkedjen a világunk szokásos hazugságrendjeibe.

Meg kell védened a Kastélyt, Elsa

Még jó, hogy nem egyedül. A kislány megszólítja a nagymama (s az ő) életében élőket - át kell adja a címben is álló üzenetet. Valahol rákényszerülnél te is, olvasóm, hogy reagálj – ha eléd penderül egy fitos orrú hét (majdnem nyolc) éves, és komolyan, komolyat kérdez. Azonnal eldőlne, milyen ember vagy: elmismásolnád-e a választ, elkennéd hatodjára, hetedjére is - mert ez a hét (majdnem nyolc) éves nem adja fel. Választ szeretne – és komoly válaszokat kap. Ezért komoly írói teljesítmény, hogy elsősorban derű árad ebből a könyvből! Holott egy hétéves (na jó, majdnem nyolc) szemével és szavaival nagyon szigorú dolgokról (is) mesél. Valamiért folyton eszembe jut Brunella Gasperini és az ő nagyon olasz famíliája – nagyon más, nagyon másként más, de mégis: abban a mediterrán családbombában lüktetett ennyi egymás felé vállalt (durcás, nyűgös, kelletlen – de létező) figyelem.

És Elsa körülbelül itt hozza meg a döntést, amitől az egész reggel teljesen átmegy facebook-státuszba…

Mert ez egy átlagos ház, de csak annyira, amennyire bármelyik; ahova egy makacsul jótét lélek összegyűjti az élet által elé sodort traumásokat. Háborútól poszttraumás veteránt, veszteségét alkoholba göngyölő, segíteni képtelen segítőt, bántalmazott anyát a gyermekével – odarakja a segítségre szorulót az orrod elé. Őket jobbára nem akarjuk látni, holott jelen vannak a saját átlagos házinkban is, csak körül kell nézni; nehezen szólíthatók meg, és még nehezebben bírhatók szóra – sokszor nem köszönik meg a figyelmet, holott rászorulnak. Meg kell tanulnunk a hétévestől ezt a törhetetlen bizalmat. Amivel leküzdi a saját szorongásait, hogy odaállhasson a kerülendő elé – mert másképp nem lehet segíteni. Adott esetben magadon se. Bármelyikünk élete fordulhat úgy, hogy elkerüljük az életünkkel való szembenézést – bár jutna minden átlagos házba ilyen nagymama és ilyen Elsa…

Mert minden mese végén van egy sárkány.

Még szerencse, hogy valójában a nagymama mesebirodalma nem hat, hanem hét királyságból áll. Amikor olvastam, nem gondoltam erre (nem hagyta a könyv, hogy így gondoljak bármire is…) – de most, rálátva az egészre, látom: Fredrik Backman isten kegyelméből való nagymamája úgy meséli a kislánynak a meséket, ahogy korokon át az öregek az unokáiknak. Arra használja a mesét, amire való. Gondolj bele, olvasó: az egykor megszülető népmese mesélője ugyanígy építhette a mesébe a gyerek által is látott-tapasztalt borzalmat, hogy megvilágítsa annak értelmét – vagy hogy pusztán szoktassa a gyereket az életben való jelenlétéhez. A mese életre felkészítő, sötétségeinket megvilágító gyertyafény volt – és ugyanígy megvolt a maga aktuális rétege, a gyereknek közvetlenül szóló azonnali esemény- és világmagyarázat. Ez elveszik - ahogy a mesélő személye, s hogy kinek mesélte - sőt, akár a mese maga is; hiszen csak azokat a meséket mesélték mások is tovább (a hallomás torzító továbbadásával), amelyeknek volt az ilyen aktualitáson túl mutató érvénye is. Ma a fogyasztásra szánt mesével jobbára álomba ringatunk. Ez is fontos, gondolj az esti mesére; az álmok szőnyegét is szőni kell – de az ébrenlétét is szőni kéne, a gyerek nyelvén. Backman megmutatja, ezt hogyan kell. Úgyhogy miközben ezt a könyvet mindenkinek ajánlom, különösképpen a kezébe nyomnám minden nagymamának (minden mesélő felnőttnek) – hogy adaptálja a maga életébe Fredrik Backman nagymamájának mesélés-módját. A világmagyarázó mesekitalálást. Mert minden mesében ugyan valójában nincs sárkány – de amit a sárkány jelent, az körülöttünk él ma is. És a mesélő felnőtt dolga, hogy a gyereket ne érje készületlenül a létezése.

Köszönöm, hogy az olvasóm vagy! A te furcsa ízlésed nélkül minden valószínűség szerint kénytelen lennék rendes munka után nézni. Itt, egyedül itt nincs igazad, kedves Fredrik. Ez megint egy igen rendes munka.   


Kiadó: Animus
Fordította: Bándi Eszter


Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...