2017. november 10., péntek

Carmine Gallo: Storytelling – A történetmesélés ereje

„A hatékony kommunikáció alapját a történetek képezik.”

Carmine Gallo szerint személyes történetekkel sokkal többre megyünk, mint holmi adatokkal és objektív információkkal, úgyhogy engedtessék meg nekem, hogy picit személyesebb legyek, mint tán illene egy ismeretterjesztő könyvhöz. Amikor először felfigyeltem rá, egy bizonyos illető miatt tettem. Életem elmúlt szakaszában nagy szerepet játszott valaki, aki… hát hogy is mondják ezt szépen… igencsak szeretett sztorizgatni. Persze amikor sohavégetmenérő értekezleteken hallgattuk félig lecsukódott szemmel, akkor nem ilyen finom kifejezésekkel illettük. Amikor meg a valós és mindennapos nehézségeinket óhajtotta elütni egy random kalapból előhúzott sztorival, akkor pláne. Mondjuk ki kereken: rém idegesítő volt. Épp ezért figyeltem fel a Storytelling könyvre és módszerre: vajon lehet ezt tudományosan megalapozottan és jól csinálni, és a storytelling tényleg egy létező technika, csak épp akivel engem összehozott a balsors, az alkalmazza rosszul? Igen is és nem is.

Mi is ez a storytelling? Carmine Gallo menő kommunikációs coach odaát a nagy víz túloldalán, olyan vállalatok vezetőinek tart tréningeket, mint a Coca-Cola, az Intel vagy a Wallmart. Szakértője a hatékony TED-előadásoknak, több sikeres könyv szerzője. Módszere a létező legősibb tudás köré épül: a mesélésnek ereje van. Már az ősember is mesélt, amikor egész napos vadászat után letelepedett a törzs többi tagjával a tűz köré és végre letehette az íjat. Richard Branson meg ma felkapott képzőművészekkel készíttetett egy gigantikus tűzgömböt formázó alkotást Virgin-szigeteki birtokán (megidézendő a tábortüzet), ahol várja a befektetni valójára pályázók ötlet-meséit. A kettő közötti ív a storytellingé.

Hogyan lesz egy ötlet siker, és miért sikkad el ezer másik? Miért hallgatunk csillogó szemű kisgyerekként egy új telefont bemutató mágust és miért ásítozunk mások termékbemutatóin? Miért érezzük hitelesnek, emberközelinek, közülünk valónak az egyik tévés talkshow-vezetőt és miért kapcsolunk el azonnal a másik műanyag közhelypuffogtatása hallatán? A kulcs a történetmesélés mikéntje – legalábbis Gallo szerint. Meg kell mondjam, mást kaptam a könyvtől, mint amit vártam – kevésbé a storytelling módszeréről, tudományos hátteréről (ha van neki), történetéről szól, sokkal inkább sztori-gyűjtemény azokról, akik hatékonyan alkalmazzák a storytellinget. Így is jó, csak ez így kevésbé ismeretterjesztés, inkább bulvár.

Ettől függetlenül okulni lehet belőle, csak meg kell tanulni kimazsolázni a jellemzően amerikai sikerpropaganda-máz alól a valódi történetet (hello, Mr. Gallo!). Tény, mesélő elmével születünk, ahogy az is, hogy a jó történet hormonok felszabadulásához vezethet, boldogabbá, lazábbá, lelkesebbé tehet minket. De önmagában a jó történet kevés. Amit elleshetünk Oprah Winfrey, Martin Luther King, Winston Churchill, Steve Jobs, Richard Branson, Malala, Sir Ken Robinson és megannyi társuk történetéből, az a hallgatósághoz való kapcsolódás képessége. És a bevonódásé – ami szükségszerűen kétirányú: a hallgatóságot bele kell vonni a saját ötletünk (legyen az termék, ötlet, mozgalom) szükségszerűségébe (és nem meggyőzni őket valamiről amihez közük sincs…), magunkat pedig bele kell helyezni a hallgató pozíciójába. Ha nem tudjuk elhitetni, hogy az ő szemszögéből (is) látjuk a dolgokat, akkor dobhatjuk a kukába a módszer összes alapvetését az akadályok legyőzésétől a népmesei hármason át a képekkel megtámogatott PPT-prezentációkig.

Érdekesek ezek az alapvetések: némelyik magától értetődő, lásd „egy kép többet mond ezer szónál”, a humor mindent visz és a túlzásba vitt szakzsargon nem szakértő társaság előtt csak elidegenít; mások ténylegesen motiválóak lehetnek, mint a „találd meg, mitől repes a szíved” alapvetése; de akadnak olyanok is, amelyekkel vitatkozhatunk. A twitter 140 karakteres korlátjára szűkített mondanivaló dicsőítéséről például egyből beugranak egy másik amerikai popkulturális ikon, Bartlet elnök (Az elnök embereiThe West Wing) szavai: nem hiszek a tízszavas válaszokban.

Szóval jó-jó ez a storytelling módszer és Gallo rengeteg okosságot és még több érdekességet leír, ha kellőképpen nyitottan olvassuk, valóban tanulhatunk belőle, de jobb, ha szem előtt tartjuk: nincs olyan kommunikációs módszer, ami mindenre ráhúzható lenne. Vannak témák, melyek igenis igénylik a bővebb kifejtést – ahogy vannak, amelyek igénylik az adathalmozást, a szakzsargont és a humor mellőzését is. Egyvalami azonban biztos (s itt hadd kanyarodjak vissza a bevezetőben említettekhez): ha nincs meg a kapcsolódás a közönségünkkel, veszítettünk. Ha lenézzük a hallgatóságunkat, ha a megmondom a tutit pozíciójából adunk elő, ha nem ismerjük el a meggyőzni akart másik (potenciális vevő, befektető, beosztott, beteg, diák) problémáit, érveit, ellenérveit, és nem vagyunk képesek hitelesen reagálni rájuk és azonosulni velük, akkor nem lehet nyert ügyünk. A storytelling lényege számomra ez: a kapcsolat a mesélő és a hallgató között. Hogy tábortűz vagy agyondizájnolt tűzgömb mellett, az igazából mindegy.


Kiadó: HVG könyvek
Fordító: Gaál-Smith Katalin

2 megjegyzés :

Annamaria Amik írta...

Szerintem egy lényeges különbség van még a hallgatóság tekintetében is. Ami egy amerikai közönségnek bejön, a kelet-európai (vagy ázsiai, afrikai stb.) társaság előtt nem biztos, hogy hatásos lesz. A kulturális különbségeken túl ott van még a felkészültség kérdése is - másként épül fel a dolgozói közösségnek tartott előadás, mint a középvezetőket vagy netán a többdiplomás felső vezetőséget célzó alkalom. Nem alkalmazhatók ugyanazok a módszerek.
Lehet, hogy egyike vagyok a kivételeknek, mindenesetre engem sokkal jobban meggyőznek a tudományos igényességgel összegyűjtött adatok. Hogy a sztori maradandóbb, az már komplexebb kérdés, ahogy a bemutatódból is kiderül. Végülis a sztorit is lehet konkrét adatok köré szőni.
Nemrégiben volt egy üzenetváltásom egy amerikai pszichiáterrel, s nagyon irritáltak az átlátszó módszerei, pl. hogy megismételte az általam elhangzottakat, vagy mesélgetett az egyetemi élményeiről, x más embert megemlítve, holott ezek irreleváns részletek voltak a beszélgetésben. Nagyon kell vigyázni a sablonokkal, mert elmarad az, amit te is kiemelsz: a kapcsolódás.

U.i. Nagyon tetszik a blogod, olyan jólesik szépirodalomról olvasni a ponyva- meg félponyvadús könyves világban :)

Ilweran írta...

Köszönjük :)
Azért időnként nálunk is terítékre kerül ponyva, ketten írjuk a blogot (Ilweran + shizoo) és mindketten elég széles spektrumról válogatunk. Ami viszont kifejezetten törekvésünk, hogy ne kizárólag friss megjelenésekről írjunk, hanem régebbi könyvekről / filmekről is.

A könyv kapcsán: nagyon igazad van, de erre pl Gallo egyáltalán nem tér ki. Neki a befogadó közönség egy homogén massza - e tekintetben (is) nagyon amerikai és nagyon pop-pszichológia ez az egész. Ettől még olvasni szórakoztató volt, de hasznosítani valót nehezen találtam benne.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...