2018. február 19., hétfő

Victor Hugo: A nyomorultak


A kiszabadult gályarab. Jean Valjean. A veszedelmes ember, akit mindenhonnan elűznek. Kilökik a fogadókból, a fegyenceknek való sárga menlevelével. Még a kutya is kimarja a kutyaólból. Végül Bienvenu püspök fogadja be. A szinte nincstelen – aki szinte már mindenét elosztogatta. Asztalához ülteti. Ágyba fekteti. Aztán úgy jár, mint minden jótékony bolond, Jean Valjean meglopja. A csendőrök hozzák vissza, a zsákjába csúsztatott ezüstneművel – mire a püspök a két utolsó értékét, az ezüst gyertyatartókat is a kezébe nyomja: „ezeket itt felejtette, barátom, hiszen ezeket is önnek adtam…” Így kezdődik egy történet a megtévedt emberről, aki tapogatózva elindul a tisztesség útján.

Azaz dehogy így kezdődik. Először lassú, kényelmes tempóban bemutatja az író Bienvenu püspökének életútját, gondolkodásmódját, hitét – huszonsok oldalon át gördítve róla a szót. Mielőtt rátérne erre a filmszerűen bemutatott (mondjuk ki: megfilmesíthető) jelenetre. És ez az elbeszélésmód az egész kiterjedt regény folyamán ilyen. Nem felesleges: a püspök cselekedete ezért nem egy együgyű hívő jámbor gesztusa – a hosszas felvezetés ennek az egy cselekedetnek ágyaz, hogy megértsük, milyen mélyről fakad. Hogy felismerhessük a valódi jelentését – s hogy hiteles lehessen a hatása. De tény, a mai szakadatlan rohanásban ehhez a történethez így elmesélve bizony hozzá kell lassulni. El kell fogadni, hogy minden izgalmát – van benne, bőven! – belecsomagolja a szavak lassú áradásába.

Holott ez egy nagyon bátor könyv amúgy. Iszonyú sztereotípiákat bont fel. Saját kora legiszonyúbb sztereotípiáit (no, nem mintha ma másképp gondolkodnánk…). Hiszen a fegyenc, egy elpusztított lelkű ember tesz benne jót – és mindig a jótettei keverik bajba, és ő tudja ezt, és mégis jót cselekszik. Hiszen a gyermekét e történetben a legforróbban egy riherongy leányanya szereti. Hiszen a kötelesség és törvény mániása, az igazság mániása: Javert okozza e történetben a legtöbb kárt. Ez a könyv valóságos lázadás a korban – miközben annak pontos és kíméletlen tükre. Ha olvasod, teljes képet kaphatsz egy időszak emberi gondolkodásáról – és máig érvényes kritikáját. Elmesél számos rendkívül tragikus életet, és nagyon csínján bánik az elégtétellel, a megigazulással. A történetfűzése romantikus – de úgy, ahogyan a mai akcióthrillerek: itt is egymást kerülgetik, sorsszerűen vadásszák egymást a hősök, valójában ez is úgy szűk kisvilági mese, ahogy a legtöbb mai (adrenalinnal sűrűn injekciózott) leszármazottja. Viszont az elbeszélésmódja a romantikus mesén belül kíméletlenül realisztikus, aprólékos és pontos. 

Pont ez a rétege veszik el, ha csak filmen látod - pedig remek a belőle készült mindkét általam látott film: a régebbi, Jean Gabin-nel a főszerepben, de egy újabb is, ahol Gérard Depardieu mellett John Malkovich alakítja (kifogástalanul) Javert felügyelőt. Viszont valójában fájón hiányzik belőlük a rengeteg leírás, kitérő, amivel a kötet írója az összes szereplőjét megalapozza. E nélkül egy szövevényes, bájosan romantikus kaland- és szerelmi történetet kapunk – nem érezhetjük át, mennyire megalapozottak a hősök motivációi, az utolsó kis csavargóig.  Pont ez a réteg veszik el a musical-változatban is (amit egyébként azóta szintén filmre vittek – s a maga módján szerintem szintén kiváló), és a nem szellemtelen képregény-verzióban (Korcsmáros Pál által emlékezetesre rajzolt szereplőkkel), amire gyermekkoromban rácsodálkoztam a Fülesben...

Rá kell szánni a rengeteg időt, pont ezért kell rászánni a rengeteg időt, erre a rengeteg betűre. És főleg azért, mert megint buta sztereotípiák korát éljük. A mai polgár jót röhögne, ha lopáson kapják, és még adnának hozzá: ezt is vidd el. A mai gazdagságért való futóversenyben megint az egymást lökdösés, az egymáson taposás a módi – holott csak az első háromnak osztanak érmet, a többi (a többi millió) meg úgy járt – s hogy egy igazán sikeres versenyzőt idézzek: annyit is ér. Nem áll a zászló, megint nem áll a veszteseknek, és közröhej tárgyává válik, ha valaki nem vesz részt ebben a teljesen értelmetlen társadalmi eseményben, a versenyben a semmiért. Rá kell szánni a rengeteg időt erre a rengeteg betűre, mert a ritka értelmes cselekedetek egyike, ha ráveszed magad és nem rohansz a többivel. Ha leporolod a klasszikust. Mert hamar rájössz: valójában nem poros. Pontosan arról beszél, amiről amúgy érdemes. A kiszabadult gályarabról, aki képes úgy formálni az életét, ahogy a puszta ész, a nyers ráció nem is hinné. Aki elindul a tisztesség útján. 


Kiadó: Európa
Fordították: Lányi Viktor, Révay József és Szekeres György

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...